Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Massa szomorú vasárnapja

| 2010. 07. 26. | 10:49:05
Miután a Forma-1-es Német Nagydíj versenyfelügyelői meghallgatták a Ferrari két vezetőjét, valamint két pilótáját, úgy határoztak, hogy a csapat megszegte a csapatutasítások tiltására vonatkozó szabályt. Az istálló 100 ezer dolláros büntetést kapott. Eddig.
Massa szomorú vasárnapja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Német Nagydíj 49. körében az addig élen álló Felipe Massa elengedte maga mellett csapattársát, Fernando Alonsót. A helycsere azért volt különös, mert előtt nem sokkal a csapat rádión tájékoztatta Massát, hogy Alonso gyorsabb nála.

Mindez egyértelműen csapatutasítás volt, márpedig ez 2002 óta tilos a Forma-1-ben, így nem volt meglepő, hogy a leintés után a versenyfelügyelők azonnal jelezték, kivizsgálják az esetet.

A leintés után Massa nem tudott mosolyogni a dobogón sem, és meglehetősen szűkszavú volt a hivatalos interjún is.

"Úgy érzem igen, megérdemeltem volna a győzelmet. A rajtom fantasztikus volt, és utána a lágyabb gumikon nagyszerű tempót autóztam. A keményebb abroncsokon valóban szenvedtem kicsit, de így is nagyon jó versenyt zárt a csapat"- mondta Felipe Massa.

A stewardok meghallgatták Stefano Domenicali csapatfőnököt és az istálló menedzserét, Massimo Rivolát, valamint Massát és Alonsót, majd úgy határoztak, hogy a Ferrari megszegte a szabályokat. A csapatot 100 ezer dolláros (nagyjából 22 millió forintos) büntetéssel sújtották, de ezzel még nincs vége az ügynek, a Ferrarinak ugyanis jelenése lesz a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) előtt is.

www.f1hirek.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Nyáron indul az állami mobilapplikáció tesztüzeme.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .