Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Győzelem félhomályban

| 2009. 11. 20. | 21:52:28
Budapest - A sírból hozta vissza a meccset a Loki a Bozsik-stadionban, és nagyon fontos három pontot szerzett. A mutatott játékot gyorsan felejtsük el, kedden pedig ide nekünk a Liverpoolt!
Győzelem félhomályban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nagy köd miatt úgy tűnt, mintha félhomályban játszanának a csapatok. A szokatlan körülmények dacára az iram igazán jó volt, mert mindkét fél nagy akarással küzdött, a sok hiba azonban nem tette élvezhetővé az összecsapást. Egy sistergő Leandro-bombán kívül – a labda a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe – nem tudtunk feljegyezni említésre érdemes DVSC-helyzetet az első félidőben. A Loki játszott már rosszul ebben az idényben, de ennyi eladott labdát talán egész ősszel nem láttunk a bajnokcsapattól.

Szomorúsággal töltött el bennünket, hogy a Herczeg-gárda még csak mezőnyfölényt sem tudott kiharcolni, mert a honvédosok is támadó szellemben próbáltak futballozni, más kérdés, hogy nem nagyon sikerült nekik, és két gyengécske Zsolnai-próbálkozáson túl ők sem tudtak mit felmutatni.

Szünet után tisztult a kép, de csak az időjárás vonatkozásában, azaz valamelyest felszállt a köd, így jobban láthattuk a pályán zajló szenvedést. „Ez nem játék!” – állapította meg az 55. percben Herczeg András, amint éppen rászegeződött a kamera, és ennél találóbban mi sem tudtunk volna fogalmazni a DVSC játékát illetően. Azht hittük, ennél már nincs lejjebb. Tévedtünk.

Gondjaink a 68. percben tovább fokozódtak, amikor egy jobb oldali szögletet követően a védelem is kapitulált, és Abraham fejessel megszerezte a Honvéd vezető találatát (68. p.:1-0). Érthetetlen, de ez kellett ahhoz, hogy a Loki komolyan kezdjen támadni. Hat percnyi nyomás után tört meg a fővárosi gárda: Leandro a 16-os jobb oldalról talált be (76. p.: 1-1). A pestiek hevesen reklamáltak, mondván, hogy Rudolf szabálytalansága révén került ziccerbe a brazil, az ismétlésből pedig kiderült, hogy teljesen jogosan.

Bíztunk a jó végjátékban, de kiesett a ritmusból a Loki, és már elkönyveltük a döntetlent, amikor a hosszabbítás első percében Czvitkovics pazar labdával hozta helyzetbe Rudolfot, aki közelről belőtte a három pontot érő találatot (91. perc: 1-2). A DVSC nagyon fontos győzelmet aratott, különösen annak tükrében, hogy a játék képe alapján igazságosabb lett volna a döntetlen. Ettől függetlenül örömmel tölt el, hogy a Hajdúságba került a három pont, és őszintén köszönjük a segítséget Fortunának!

Reméljük, hogy a győzelem lélekben megerősíti a lokistákat, mert a következő ellenfél, a Liverpool már egy sokkal magasabb nívót képvisel.

Soproni Liga, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Bp. Honvéd – DVSC-TEVA 1-2 (0-0)
Bozsik-stadion, 500 néző. Vezette: Vad II (Tóth V., Farkas)
Honvéd: Németh – Takács Á. (Bojtor 83.), Vukmir, Benjamin, Diego - Hajdú, Horváth A., Abass, Hrepka (Abraham 58.), Moreira – Zsolnai (Palásthy 71.)
DVSC: Pantics – Bernáth, Mészáros, Komlósi, Fodor - Vinicius (Czvitkovics 46.), Varga J. (Dombi 66.), Katona, Leandro - Rudolf, Dudu (Coulibaly 46.)
Gól: Abraham (68.), Leandro (77.), Rudolf (91.)
Sárga lap: Dudu (42.), Vukmir (60.), Leandro (67.), Bernáth (70.), Benjamin (77.), Czvitkovics (84.)

Az állás:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés