Bundabotrány: egyelőre semmi konkrétum

A világ legnagyobb hírügynökségeinek jelentése alapján pénteken futótűzként terjedt az a hír, amely szerint Németország mellett Magyarország, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Svájc, Szlovénia és Törökország is érintett a történtekben, s ezekben az országokban nem kevesebb, mint 200 – köztük hazánkban 13 – meccs eredményét manipulálták.
A kontinensszerte érthetően nagy vihart kavaró, s már őrizetbevételekkel is járó események kapcsán – miként az a hazai sajtójelentésekből kiderül – a magyar nyomozó hatóságokhoz eddig semmiféle jelzés, bejelentés, kérés nem érkezett és mind a mai napig ugyanez a helyzet a Magyar Labdarúgó Szövetséggel is: túl a legkülönfélébb médiabeszámolókon, nincs konkrét információ a gyanúba került, mint hírlik 2005-2007 közötti élvonalbeli bajnoki találkozókról – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.
Az MLSZ várja a további tájékoztatást, az UEFA megkeresését az ügyben.


















