Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bárcsak halálcsoportba kerülnénk!

| 2009. 12. 04. | 13:33:08
Szeretnénk ma bosszankodni a sorsolás miatt, de nem fogunk, mert huszonnégy év után is magyar érdekeltség nélkül rendeznek vb-sorsolást futballban. (tv: m1, 18 óra, élő)
Bárcsak halálcsoportba kerülnénk!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A mostani kiemelés eltér a legutóbbi három tornán alkalmazottól, és alapvetően nem is erősorrend, hanem kontinens szerint osztja be a válogatottakat. A 32 résztvevő válogatottat ezúttal is nyolc négyfős csoportba sorsolják, ebből a szempontból nincs különbség a legutóbbi három világbajnoksághoz képest, mint ahogyan immár az is megszokott, hogy mindez nem véletlenszerűen történik.

Ez régebben korántsem volt ilyen egyértelmű, bár arra a szervezők már a kezdetektől fogva figyeltek, hogy a legjobbak ne kerüljenek össze már a viadal legelején. Ennek megfelelően már az 1930-as világbajnokságon is voltak kiemeltek, arról azonban, hogy mely válogatottakat tartsák távol egymástól, nem valamiféle ranglista alapján döntöttek, hanem a FIFA önkényesen határozta meg.

Mi több, volt olyan vb, amikor még csak nem is sorsoltak, hanem a szervezet földrajzi és politikai szempontok alapján osztotta be a csapatokat. Az 1958-as, svédországi torna előtt például úgy alakították ki a csoportokat, hogy mindegyikben legyen egy dél-amerikai, egy brit, egy nyugat-európai és egy szocialista ország.

A 2010-es vb-sorsolás kiemelése

1. kalap: Brazília, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Németország, Argentína, Anglia, Dél-Afrika
2. kalap: Ausztrália, Japán, Koreai Köztársaság, Koreai NDK, Honduras, Mexikó, Egyesült Államok, Új-Zéland
3. kalap: Algéria, Kamerun, Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria, Chile, Paraguay, Uruguay
4. kalap: Dánia, Franciaország, Görögország, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Bajnok a világ legeresőbb ligájában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés