Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A portugálok összegyűrnék a papírformát

| 2010. 01. 30. | 10:07:16
Debrecen – Eljött a nagy nap, szombaton este 20.30 órától rendezik meg a debreceni Főnix csarnokban a futsal Európa-bajnokság fináléját.
A portugálok összegyűrnék a papírformát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A döntő előtt természetesen mindkét oldal fogadkozik, dicséri a másik csapatot, és önmaga erejét bizonygatja. Ha szigorúan az eredményekből és a pályán látottakból indulunk ki, a győztes kiléte aligha lehet kétséges: a két gárda már találkozott egymással a csoportmeccseken, és akkor a spanyolok könnyedén, 6-1-re nyertek, ráadásul a többi mérkőzésen is meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak, mint a rosszul kezdő, de fokozatosan feljavuló portugálok.

Persze mindez csak előzetes okoskodás, egy döntőben minden előfordulhat, még az is, hogy a portugál válogatott lesz az Európa-bajnok. Nagy tételben azért ne fogadjanak rá…

A fináléra egyébiránt még a helyszínen is lehet még jegyet váltani. A Spanyolország-Portugália finálé előtt Azerbajdzsán és Csehország mérkőzik a harmadik helyért 18.00 órától. A csarnok kapuit 16.30-tól nyitják ki, a szervezők változatos programokkal, arcfestéssel, játékokkal, nyereményekkel várják a szurkolókat.

Az este folyamán látható a Presidance Company táncbemutatója, valamint Séan, a francia világbajnok labdazsonglőr és az első magyar freestyle egyesület tagjainak - köztük világbajnoki negyedik helyezettnek - a káprázatos trükkjei is. A Futsal Európa-bajnokság győztesének Michel Platini, az UEFA elnöke fogja átadni a serleget.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Sarki fény tűnhet fel az égbolton
Sarki fény tűnhet fel az égbolton
Geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést.
Nys türelmes támadása sárga trikót ért a Kékestetőn, Dina a legjobb magyar
Nys türelmes támadása sárga trikót ért a Kékestetőn, Dina a legjobb magyar
Következik a Tour de Hongrie legnehezebben kiszámítható végkimenetelű szakasza.
Gazdaság
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.