Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Még fű helyett is női bunyósok nőnek!

| 2009. 11. 02. | 10:01:43
Debrecen – Most, hogy olimpiai sportág lett, még a fű helyett is női bokszolók nőnek. A hét végi magyar bajnokságon annyi induló volt, hogy be sem tudták fejezni a versenyt!
Még fű helyett is női bunyósok nőnek!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Soha ennyi harcos lány nem gyűlt még össze Magyar Bajnokságon. 37 egyesület 92 versenyzője jelent meg az első mérlegelésen Szilvásváradon, ami azt jelentette, hogy négy súlycsoportban kevés volt a három nap. Az elmúlt hétvégén az elődöntőknél véget ért a küzdelem, és szerdától Hajdúszoboszlón folytatódik, ahol az ifi országos bajnokság keretében rendezik meg a négy döntőt.

A DVSC-s Szabó Beáta is érdekelt lesz a hajdúsági fürdővárosban, miután Szilvásváradon kiharcolta a döntős szereplést a 60 kg-os súlycsoportban. Ebben a kategóriában 11-en neveztek, s miután egy bokszoló egy nap csak egy meccset vívhat, négy nap alatt nem lehet lebonyolítani a küzdelmeket. Szabó Bea egyébiránt már ötszörös magyar bajnok!

A debreceniek Kiss Orsolya (69 kg) révén egy ezüstérmet, Nagy Tímea (64 kg) és Gönczi Mónika (75 kg) révén pedig két bronzérmet szerztek a felnőttek között. A juniorok mezőnyében Barta Renáta (63 kg) szerzett bronzot.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Másfél hónapra áthelyeztek két buszmegállót Nagymacson
Másfél hónapra áthelyeztek két buszmegállót Nagymacson
Útépítési munkákat végeznek a környéken.
Két és fél milliárdból újul meg a Debreceni Egyetem két épülete
Két és fél milliárdból újul meg a Debreceni Egyetem két épülete
Az üzemeltetési költségek csökkenését várják a beruházástól.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .