Lelki szemei előtt ez lebeg: London, 2012
A sportember immár több mint egy évtizede, 1998-ban karolta fel a DVSC ökölvívócsapatát, és mentette meg a debreceni ökölvívást az elmúlástól. Talán sokan nem is tudják, mert elmosta az emlékezet, hogy akkoriban, a kilencvenes évek végén, a DVSC totális csődje miatt sorra szűntek meg a klub szakosztályai, és a végzet nem kerülhette el az ökölvívókat sem.
Két egykori bunyós, Szabó Sándor és Szilágyi Attila közbelépésével a boksz megmenekült, és ugyan továbbra is DVSC néven, de immár „privatizált” szakosztályként folytatta a munkát, mégpedig új szakmai stábbal. A kezdeti sikerek megerősítette a hitében a klub menedzsmentjében dolgozókat és a bokszolókat egyaránt, hogy érdemes folytatni.
A DVSC első saját nevelésű olimpikon bokszolója, Kalucza Norbert
A DVSC bokszcsapata évről évre látványosan fejlődött – közben Szabó Sándor egyedül állt a klub élére –, és ma már az egyik legsikeresebb fellegvárként emlegetik az országban. A klub 2008-ban sporttörténelmet is írt, hiszen először juttatott ki saját nevelésű debreceni bokszolót olimpiára. Váradi János 1988-ban, Szöulban DVSC-sként vett részt a játékokon, de ő a nyíregyházi klub neveltje, és immár felnőtt versenyzőként igazolt a Hajdúságba, igaz, azóta már tiszteletbeli „tőzsgyökeres debrecenivé” avanzsált.
Kalucza Norbert mellett már egyre többen bontogatják a szárnyaikat a klub Vágóhíd utcai edzőtermében, olyannyira, hogy a legutóbbi felnőtt OB-n négy lokista bunyós vívott döntőt, mindannyian saját nevelésűek! Ők adták az alapját a csapatbajnokságban aranyérmes gárdának, és a siker értékét növeli, hogy egyedül a DVSC nem alkalmazott légiósokat a sorozatban.
A DVSC bajnokcsapata (balról): Deél István vezetőedző, Deél Szabolcs, Kalucza Norbert, Széll Tamás, Török János, Móna Imre, Kertész Henrik, Nagy Péter, Rácsai János edző
Egy biztos: Szabó Sándor a Magyar Ökölvívás Támogatásáért Díjat nem a két szép szeméért kapta a Magyar ökölvívó-szövetség bokszbálján. Amikor az elmúlt 12 év tapasztalatairól kérdeztük, meglepő válasz adott.
– Igazából nincs mit összegezni, mert még az út elején járunk. Egy ilyen díj jóleső érzéssel tölti el az embert, de külön motivációt nem jelent, mert abból egyébként sincs hiány. Folytatjuk, amit eddig csináltunk! Az elmúlt 12 év amúgy tartalmasan telt, sok szép sikert arattunk a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Több száz gyerek fordult meg az edzőtermünkben, és természetesen nem mindegyik lett magyar bajnok, de embert faragtunk belőlük. Ugyanezt kívánjuk tenni a következő 12 esztendőben is. Nem adjuk fel! – így Szabó Sándor, akinek a lelki szemei előtt már ez lebeg: London, 2012.
Az egyesület anyagi helyzete biztos lábakon áll. Ez a „biztos láb” nem más, mint Szabó Sándor, aki ha szükség van rá, akkor saját zsebből fizet. A klub egyébként pályázatokból tartja fenn magát, és tavaly először jelentős önkormányzati támogatást is elkönyvelhetett. Bár ezúttal nem ígértek pénzt a városi elöljárók, Szabó Sándor reméli, hogy csurran-cseppen valami a sportpénzből.
Cs. Bereczki Attila
