Debrecen – Hamarosan kezdődik a hatcsapatosra bővült közép-európai ökölvívó-csapatbajnokság, a BoxingOne. A DVSC a Kecskemét és koszovói gárdával küzd az első szakaszban.
A BoxingONE őszi szezonja szeptember 19-én kezdődik a győri K.O. Gladiátor és a lengyel Rybnik Boxing mérkőzéssel. A DVSC a „B” jelű trióba kapott besorolást, együttesünk október 3-án, a KSC vendégeként kezdi meg a versengést. Az egyre népszerűbb csapatbajnokságba Koszovó legjobb amatőr együttese is bekapcsolódott, a balkáni társulat október 23-án vendégszerepel Debrecenben.
Az új szabályok értelmében, a csoportokban minden csapat játszik egymással, majd a gyűjtött pontok figyelembevételével csak az első kettő menetel tovább az elődöntőbe. A csoport harmadikok búcsúznak a ligától ebben a szezonban! Ebben az új rendszerben könnyebb új csapatokkal bővíteni a bajnokságot – így színesedik a mezőny – illetve csak az arra érdemes együttesek jutnak tovább.
Az „A” csoport szeptember 19-én kezdi a csoportmeccseket, amíg a „B” csoportban október 3-án kezdődik a bajnokság a KSC–DVSC összecsapással! Az újonc Koszovó első alkalommal október 23-án lép kötelek közé a Debrecen otthonában.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.29)