Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceniek babérjaira törnek

| 2010. 03. 14. | 12:11:01
Debrecen – Címvédőként várja a nemzetközi csapatbajnokság március végi rajtját a DVSC bokszcsapata. A sorozatnak egyre nagyobb a respektje, 2010-ben nyolc csapat esik egymásnak. Hajrá, Debrecen!
A debreceniek babérjaira törnek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Március második felében rajtol a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnoki liga ötödik kiírása, immáron nyolc csapat részvételével. Rövid idő alatt nagy utat járt be a kezdeményezés, amely egyre inkább kezdi betölteni azt az űrt, amely a hivatalos Magyar Csapatbajnokság megszűnése után keletkezett.

A BoxingONE kezdetén még voltak olyan – akkor még jogosnak tetsző – kritikus hangok, miszerint a ligában részvető csapatok bokszolói nem a magyar élvonalat reprezentálják, ám mint mindenki tudja, minden vállalkozás, amely alulról építkezik, rendszerint szembenéz hasonló nehézségekkel. Ez az ismertségből, és az elfogadottságból adódik, adódott.

Ugyanakkor mindennek pozitív üzenete is volt, hiszen a magyar amatőr ökölvívók, különösen a válogatottaknál figyelembe nem vett tehetségek, komoly versenyeztetési hátrányban voltak, amely a BoxingONE színre lépésekor valamelyest csökkenni látszott.

A magyar amatőr ökölvívást figyelemmel követők bizonyára tudják, hogy a kiváló erőkből álló nemzeti csapatunk tagjainak, pár súlycsoportot kivéve, nincs igazi ellenfele hazánkban, így valódi versenyhelyzet sincs a válogatott trikójáért. Ez minden szempontból probléma. Egyrészt mert a válogatott versenyzők csak a nemzetközi tornákon, versenyeken vannak lemérve, ahol viszont már bizonyítaniuk is kellene. Ez nagy hátrányt jelent azon országok képviselőivel szemben, ahol a válogatottságért esetenként 3-4 bokszoló is versenyez minden súlycsoportban.

A fentebb is említett „második vonal” minőségi versenyeztetésével esély nyílt arra, hogy a fejlődőképes bokszolók, részben a BoxingONE hatására, hosszú távon nagyobb konkurenciát jelentsenek a válogatott versenyzők számára. A fiatal tehetségeknél ugyanez hatványozottan is igaz, mivel a BoxingONE ligában vívott kiélezett küzdelmekben edződött reménységek, lényegesen hamarabb és eredményesebben kopogtathatnak a felnőtt válogatottnál.

Lényegében ezt fogalmazta meg Deél István, a DVSC BoxingONE bajnokcsapatának mestere is: „A kecskeméti OB-n az eddigi legjobb eredményünket értük el. Meggyőződésem, hogy ebben a csapatbajnokságnak is komoly szerepe van” – mondta januárban a debreceni vezetőedző, akinek a BoxingONE ligában edződött fiatal ökölvívói számos, nem várt érmet szereztek decemberben.

Ugyanakkor, és ezt sem szabad elfelejteni, hogy már a harmadik kiírásban is nagy számban szerepeltek válogatott ökölvívók, de a 2009. őszi bajnokságban szinte a teljes magyar élvonal színre lépett. A teljesség igénye nélkül: Kalucza Norbert, Mihály János, Ráth Miklós, Varga Miklós, Bacskai Balázs, Szellő Imre, Móna Imre és Darmos József.

A névsorból jól látszik, hogy a magyar amatőr ökölvívás színe-java képviseli magát a BoxingONE mezőnyében, vagyis a bajnokság egyre markánsabb formát önt. Ez a folyamat úgy néz ki, hogy nem áll meg, ugyanis a 2010. tavaszi kiírást hat helyett már 8 csapat kezdi meg, két négyes csoportra bontva. Noha az egyeztetések jelenleg is tartanak, de valószínű, hogy már a csoportokon belül is oda-vissza bokszol mindenki mindenkivel. Ez – a döntővel bezárólag – 27 (!) BoxingONE csapatbajnoki mérkőzést jelent, vagyis a ligában induló csapatoknál teljesen megoldódik a bokszolók (minőségi és mennyiségi) versenyeztetése, hisz minden csapat hat fordulóban biztosan részt vesz.

Az új bajnokság menetrendjét, az induló csapatok listáját, és a csoportbeosztást közreadjuk, amint elkészül.

www.dvscboxing.hu

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Losonczi Dávid Európa-bajnok
Olimpiai címvédőt vert a döntőben.
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Elhunyt az amerikai bokszlegenda
Minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett.
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Debreceni-hajdúhadházi diadal a Bocskain!
Hat magyar siker született Debrecenben.
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
Bocskai-emlékverseny: megkezdődött a pofonparádé
A debreceni torna március 15-ig, szombatig tart.
Debrecenben mutatkozik be Magyarország a World Boxingnak
Debrecenben mutatkozik be Magyarország a World Boxingnak
A házigazda magyarokkal együtt tizenegy országból, két kontinensről érkeznek a résztvevők.
Nincs Debrecen Bocskai nélkül!
Nincs Debrecen Bocskai nélkül!
Ismét megrendezik Európa egyik legnagyobb bokszversenyét a cívisvárosban.
Tizenöt ország bunyósai az idei Bocskain
Tizenöt ország bunyósai az idei Bocskain
Március 11-én kezdődik a debreceni ökölvívóverseny.
Vitatott nemű bokszolók: perel az IBA
Vitatott nemű bokszolók: perel az IBA
A NOB engedélyével léphetett szorítóba két sportoló.
Uszik megint legyőzte Tyson Furyt
Uszik megint legyőzte Tyson Furyt
Ezzel több mint százmillió dollárt keresett.
Ökölvívás: két debreceni ezüstérem az Ob-n
Ökölvívás: két debreceni ezüstérem az Ob-n
Az esélyesek nyertek a döntőkben.
Profinak áll a hajdúhadházi ász
Profinak áll a hajdúhadházi ász
Bernáth Attila továbbra is az amatőr pályafutására helyezi a hangsúlyt a debreceni klub színeiben.
Tyson-vereség: nem jöttek a félelmetes balhorgok
Tyson-vereség: nem jöttek a félelmetes balhorgok
A celeb Jake Paul nyerte a mérkőzést.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés