Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Zetét fogta ki a DEKE a kupában

| 2010. 01. 12. | 15:40:59
Debrecen – A bajnokságban még nyeretlen debreceni együttes a Zalaegerszeggel csatázik a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
A Zetét fogta ki a DEKE a kupában
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két felettébb komolynak ígérkező párharcra kerülhet majd sor a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a mai napon elvégzett sorsolás után ugyanis tudvalevő, hogy a bajnoki címvédő Atomerőmű SE az együttest idén egyszer már elpáholó Albacomp csapatával, míg a bajnokaspiráns Szolnoki Olaj a nagy ellenlábas Falco gárdájával mérkőzhet majd meg a legjobb tizenhat között.

Érdekesség, hogy a Hepp Ferencről elnevezett kupa első két helyezettje, vagyis a Jászberény és a Bonyhád a szabályok értelmében hazai pályán és egy mérkőzésen próbálhat majd meg bejutni a legjobb nyolc közé, előbbi együttes a Körmend, míg az utóbbi a Kecskemét ellenfeleként. A többiek – köztük a DEKE is – páros meccsen döntenek a továbbjutásról. A párharcok első mérkőzéseit február tizedikén, míg a visszavágókat tizenhetedikén rendezik majd.

A nyolcaddöntő párosításai:
Albacomp-Atomerőmű
Falco-SZOVA KC Szombathely-Szolnoki Olaj
Kaposvári KK-PVSK-Pannonpower
Soproni KC-Marso-Vagép NYKK
Debreceni Egyetem-Zalakerámia-ZTE KK
Dombóvár KC-Salgótarjáni KSE
B-Beton Bonyhádi KSE-Kecskeméti KSE
Jászberényi KSE-MJUS-Fortress Körmend

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Nyáron indul az állami mobilapplikáció tesztüzeme.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .