Ráadásul ingyen nézheti meg a nagyérdemű.
Megannyi első-, másod-, harmad- és alsóbb osztályú játékossal, kispályás specialistákkal pénteken 17:30-tól veszi kezdetét a IV. Sajt Kalmár Kupa, ezúttal új helyszínen, Nádudvar helyett a pazar balmazújvárosi König Rendezvénycsarnokba. A torna egyrészt kiváló felkészülést jelent a Real Team Kupára (december 27-30) készülő csapatoknak, másrészt nem elhanyagolhatóak a siker esetén járó jutalom sem: 900 ezer forintos összdíjazás várja a csapatokat. Az 5+1-es teremlabdarúgó tornát már-már hagyományosan 5×2 méteres kapura játsszák. A csapatok mellett a szurkolóknak is kedveskednek a szervezők; a belépés díjtalan lesz, így a torna mellett mindenki megcsodálhatja az impozáns rendezvénycsarnokot is.
Pénteken egy, az A csoport küzdelmeire kerül sor, rögtön egy nagyágyúval, a rekordbajnok Ecuadorral, amely a tornán Szilágyi Autókereskedés néven indul. Szombaton már reggel 8 órakkor parkettre lépnek a csapatok: látható lesz a nagy favorit újvárosi Koroknai Autósiskola, vagy az idei debreceni kispályás-bajnok Karbon is, de a budapesti After és a böszörményi Csanda Vill is bikakemény csapattal érkezik. Vasárnap szintén reggel 8-tól csapnka bele a lecsóba a csapatok. Előbb az utolsó, F jelű csoport küzdelmeivel, majd az egyenes kieséssel folytatódik a torna.
Minthogy a belépés díjtalan lesz, garantáltan telt ház lesz a következő három napban a pompás újvárosi csarnokban. Az eseményről bővebben ITT OLVASHAT.
Helszín: Balmazújváros, König Rendezvénycsarnok
Időpont: 2013. december 6-8.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)