Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni Armada nem bírt a Vasassal

| 2011. 09. 12. | 22:25:50
Debrecen – A futsal bajnokság 2. fordulójában rosszul sikerült a DEAC-Armada Futsal Club bemutatkozása; hazai pályán szenvedett vereséget a Vasas gárdájától. A Mezei-Vill győzött.
A debreceni Armada nem bírt a Vasassal
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az 1. fordulóban az Üllő FC Cső-Montage ellen idegenben elért bravúros, 4-4-es döntetlen után, hazai pályán is bemutatkozhatott a DEAC. A Vasas az 12. percben Füzy Zsolt révén szerzett vezetést, amelyre az első félidőben nem érkezett hazai válasz. A második félidőben, a 27. percben Sánta János még egyenlíteni tudott, ám egy percen belül reagált a fővárosi gárda és Füziy második góljával ismét vezetett, sőt a mérkőzés végén Fülep Norbert is betalált a debreceni kapuba, így 3-1-re nyert a vendégcsapat.

A következő fordulóban, szeptember 19-én Gödöllőre látogat a Debrecen.

DEAC-Armada Futsal Club - Vasas 1988 Déli Futsal 1-3 (0-1)
Debrecen, 300 néző
vezette: L. Tóth (Takács, Veres)

A mérkőzés jegyzőkönyvéért KATT IDE

Az MVFC Berettyóújfalu szintén hazai pályán fogadta a Colorspectrum Aramis gárdáját és Trencsényiék 3-1-es első félidőt követően 4-3-ra győzötek a forduló rangadóján. A hazai gólokat Nagy István, Nagy Roland, Melo és Trencsényi szerezték. A Mezei-Vill két forduló után két győzelemmel és 6 ponttal áll a bajnokságban.

MVFC Berettyóújfalu - Colorspectrum Aramis 4-3 (3-1)
Berettyóújfalu, 1000 néző
vezette: Nagy Róbert, (Pápai, Takács)

A mérkőzés jegyzőkönyvéért KATT IDE

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Futsal: kupagyőztes berettyóújfaluiak és debreceniek
Futsal: kupagyőztes berettyóújfaluiak és debreceniek
Mindkét csapat hátrányból fordított.
Bajnoki döntőben a debreceniek
Bajnoki döntőben a debreceniek
A DEAC idegenben is győzött.
EB: Bererettyóújfaluból léphet tovább a válogatott
EB: Bererettyóújfaluból léphet tovább a válogatott
Elég egy pont a csoportgyőztes ellen.
Egyszerre öt debrecenit hívtak meg
Egyszerre öt debrecenit hívtak meg
Nemzeti együttesünk tavasszal a vb-selejtező elitkörében szerepel.
EB-selejtezőnek ad otthont Berettyóújfalu
EB-selejtezőnek ad otthont Berettyóújfalu
Hazai közönség előtt kötelező a győzelem!
Debrecenben idén is teremfocival zárjuk az évet
Debrecenben idén is teremfocival zárjuk az évet
A két ünnep között rangos futballtornát szerveznek.
„Utálunk, szar Románia” – írta Instagramján a magyar válogatott, akit ezért eltiltottak
„Utálunk, szar Románia” – írta Instagramján a magyar válogatott, akit ezért eltiltottak
Az MLSZ a játékost nem tartja méltónak arra, hogy képviselje a nemzeti színeket.
A román bajnokságból érkezett a Debrecen új igazolása
A román bajnokságból érkezett a Debrecen új igazolása
Öt évet húzott le a Székelyudvarhely gárdájában.
A debreceni szövetségi kapitány EB-keretet hirdetett
A debreceni szövetségi kapitány EB-keretet hirdetett
Egy debreceni játékos tagja a magyar válogatottnak.
Szabó Steven Debrecenben folytatja a karrierjét
Szabó Steven Debrecenben folytatja a karrierjét
Zajlik a csapatépítés a DEAC férfi futsalosainál.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés