Hirdetés
Csabára igazol a debreceni kézis
| 2010. 04. 13. | 12:35:53
Debrecen – Kudor Kitti, a Debrecenben nevelkedett kézilabdázó a következő szezonban a Mondi-Békéscsaba Előre NKSE női csapatát erősíti majd.
A hírt a beol.hu hozta nyilvánosságra, hivatkozva Fülöp Csaba békéscabai gazdasági vezetőre, aki elmondta, hogy a Mondi-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2011. június 30-áig szóló szerződést kötött a játékossal.
Kudor Kitti 1988. január 22.-én született Debrecenben, pályafutása során korábban szerepelt a DVSC, a Derecske és a Nyíradony csapataiban is. A Tajtavill megszűnése óta, azaz egy éve a Hódmezővásárhely játékosa. .
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
Családbarát tevékenységéért díjazták a debreceni klinikai központot
A dolgozók testi-lelki egészségének megőrzését is fontosnak tartják.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .