Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy csatában vérzett el a Debrecen

| 2015. 01. 04. | 20:36:27
A Brassó ellen most nem termett babér.
Nagy csatában vérzett el a Debrecen
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiegyenlített, küzdelmes meccset játszott erdélyi vendégével a DHK vasárnap este, ezúttal azonban lógó orral távoztunk a Derék utcai jégcsarnokból. Pedig csak egy árva gól volt a különbség a két gárda között. Az első harmadban a debreceniek valamivel aktívabban hokiztak, mint az egy nappal korábban Dunaújvárosban rangadót játszó ellenfél, Polc kapus azonban lehúzta a redőnyt. A második harmadban emberelőnyben játszottak a mieink, ám a brassóiak két csíkszeredai játékosa, Mihály és Virág lekontrázta őket, és megszerezték az előnyt a kék-sárgáknak. A debreceniek becsülettel mentek előre, de Polc kapus továbbra is a helyén volt, az utolsó játékrész legelején ráadásul Klouda bombájával kényelmes előnyhöz jutott a vendégcsapat. Vaszjunyin szépítése túl későn jött, az utolsó két percre emberhátrányba kerülő DHK-ban már nem volt erő és a hit az egyenlítéshez.

A Muhin-gárda, két idegenbeli fellépés (Dunaújváros, Újpest) után, január 11-én, vasárnap 18 órától a címvédőt Érsekújvár együttesét látja vendégül.

Jégkorong, MOL-liga, alapszakasz:
Debreceni HK-Brassó 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
500 néző, vezette: Németh, Gangel, Pálkövi, Sipos
DHK: Borogyin - Csíki, Voronov, Berta, Vaszjunyin 1, Dancsfalvi - Jemeljanov, Szadikov (1), Kuriljuk, Kaszkov, Ladányi - Tőkési, Prakab, Könczei, Barabás, Hári - Okos, Sijka (1), Wéber. Edző: Jevgenyij Muhin.
Brassó: Polc - Obsut, Filip (2), Zsók, Klouda 1, Fodor (1) - Hietämäki, János, Mihály (1), Molnár, Virág 1 - Imecs, Nagy Cs., Márton, Petres, Antal - Han ki Hoon, Bálint, Mátyás. Edző: Jerry Björn Andersson.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

Mestermérleg

Jevgenyij Muhin: - Kiegyenlített meccset játszottunk, az döntött a Brassó javára, hogy mi többet hibáztunk. Emberlőnyből gólt kapni nem éppen felemelő érzés. A végén mindent megpróbáltunk, de ma ennyi volt bennünk.
Jerry Björn Andersson: - Benne volt a lábakban a tegnapi mérkőzés, éppen ezért nagyon értékes számunkra ez a győzelem. Akárcsak Dunaújvárosban, Debrecenben is nagyon kemény meccset vívtunk, örülök, hogy a csapatnak van tartása, karaktere. Kedden a Ferencváros otthonában is a három pont a cél.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Visszavonul a debreceni támadó
Visszavonul a debreceni támadó
Kozma Ferenc 24 évesen hozta meg a döntést.
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Négy zakó a kiesést jelentette.
Nagy tettre készül harminc magyar nő
Nagy tettre készül harminc magyar nő
A debreceni Révész Zsuzsa is tagja a válogatottnak.
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Svédország az első ellenfél az elit világbajnokságon.
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Csaknem 60 millió forintot költenek rá.
Mihalik a vb-re készülő keretben!
Mihalik a vb-re készülő keretben!
A DEAC játékosa hamarosan csatlakozik a csapathoz.
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
A fináléban a DVTK lesz az ellenfél.
Folytatja a debreceni edzőpáros
Folytatja a debreceni edzőpáros
Az új évadban is ők irányítják a DEAC-ot.
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
A debreceniek a remek alapszakaszbeli teljesítményüket meg sem tudták közelíteni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Óriási változáson ment keresztül a hazaival együtt és a város kisgyermekellátása is.
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés