Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Már élezik a korcsolyát!

| 2009. 10. 12. | 15:26:50
Debrecen – Jó hír, hogy nem gyengült a DHK, rossz hír, hogy nem is erősödött. Hamarosan rajt a jégkorong OB I/B-ben!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debreceni jégkorongozók - immár sokadszorra - bajnoki címvédőként vesznek részt a második vonal küzdelmeiben. Az élvonalbeli tagság vállalása, noha ezt a legutóbbi szezonban is kivívta a társaság, egyelőre nem időszerű Debrecenben. Ezzel a játékosállománnyal ugyanis az OB I/B-ben bajnokesélyes a hajdúsági egylet, ám a két osztály között akkora a szakadék, hogy az OB I-ben a pofozógép szerepét töltené be a csapat.

Így marad a jól megszokott OB I/B, de aki az elmúlt esztendőkben látogatta a DHK-meccseit – márpedig évről évre egyre több a néző a Derék utcai jégcsarnokban -, az tudja, hogy látványosságban itt sincs hiány. Ebben az osztályban is ízelítőt kap a nagyérdemű a jégkorong minden szépségéből, keménységéből, csak éppen lassabb iramban, mint az első osztályban.

Jó hír, hogy György József vezetőedző több ifjúsági korú jégkorongozónak kíván játéklehetőséget adni, és örömteli, hogy közülük többen a DHK saját nevelésű játékosai – többek között Zeke Dávid és Könczei Áron –, ami az utánpótlásnevelésben zajló munkát dicséri. A jövő szempontjából az is optimizmusra ad okot, hogy a székely fiatalok számára továbbra is vonzó lehetőség Debrecenben hokizni és tanulni. A DHK nyári „fogása” a gyergyószentmiklósi Barabás László, aki mind az ifi, mind a felnőtt csapatot erősíti majd a következő szezonben.

A székely kolónia – melynek Barabás László mellett tagja György István, Máthé Csaba, Pál Csaba és a játékos-edző György József – mellett továbbra is a cívisváros sikeréért küzd a jászberényi Bálint Artúr, Tóth Imre, Szerdahelyi Gábor és Nagy Zoltán. Balla Tibor a DHK nyári, franciaországi túráján szerzett komoly vállsérülést, így az ő játéka egyelőre kérdéses. A sor nem lenne teljes az orosz Igor Razov nevének említése nélkül. Nos, a közönségkedvenc természetesen továbbra is a hajdúságiak szolgálatába áll, hogy a fiatalok számára példamutató lelkesedéssel és kivételes technikai képzettséggel kápráztassa el a nagyérdeműt.

A bajnokság debreceni szempontból november 8-án kezdődik, mégpedig rögtön egy rangadóval: a DHK a tavalyi második Dunaújvárosi Jégtörőket látja vendégül. A két csapat tavasszal sokáig emlékezetes finálét vívott, melyen a hajdúságiak csak az ötödik, mindent eldöntő találkozón tudták megszerezni a bajnoki címet, a teltházas debreceni közönség fergeteges biztatásának (is) köszönhetően.

Idén az OB I/B négy csapata – a DHK és a dunaújvárosiak mellett a Szeged és a fővárosi MAC alkotja a mezőnyt – az alapszakaszban két kört vív, majd a rájátszást egy kétnapos torna keretében Dunaújvárosban bonyolítják le.

- Mi más lehetne a célunk, mint a címvédés. Nyilvánvalóan ezt várja el tőlünk a közönségünk, és mi magunk is ezt a cél fogalmaztuk meg. A csapat formáját tekintve bizakodó vagyok, hiszen a közelmúltban Gyergyószentmiklóson jártunk, ahol a román élvonalban szereplő helyi alakulattól csak 3-2-re kaptunk ki, de Razov nélkül, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tartott velünk Székelyföldre. Sokat várok az ifjúsági korú játékosainktól, különösen azoktól a srácoktól, akik a felnőtt csapatban is bizonyítási lehetőséget kapnak majd – mondta a Cívishír érdeklődésére György József, a DHK vezetőedzője és egyben kiváló játékosa.

BeA

A jégkorong OB I/B teljes menetrendje itt olvasható!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Hirdetés