Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez történelmi nap Debrecenben!

| 2015. 02. 10. | 11:01:09
Reggelig is tarthat a harc! Irány a Tócóskert! Zúgjon a Hajrá, DHK!
Ez történelmi nap Debrecenben!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Első rájátszásos mérkőzését vívja kedden este 18 órától a Debreceni HK a jégkorongos MOL-ligában, ami nem csak azért különleges, mert debreceni szempontból sporttörténelmi jelentőségű, hanem azért is, mert lehet, hogy az utolsó hazai meccs az 2014/2015-ös idényben. Erre azonban van egy szebb forgatókönyvünk is!

A szerkesztőségbe érkező kérdések alapján megállapítható, hogy sokan még mindig nincsenek tisztában a MOL-liga rájátszásának szabályaival, ezért szájbarágós ráhangoló következik:

Idegenbeli bravúr kell

Február 1-jén véget ért az alapszakasz, minden csapat 42 meccset játszott négy és fél hónap alatt, azaz mindenki hatszor csapott össze mindenkivel, háromszor idegenben, háromszor hazai pályán. Az alapszakasz győztese, a Miskolc és a második helyezett Dunaújváros a négy közé jutott, a 3-6. helyezetteknek ezért külön játszaniuk kell, mégpedig úgy, hogy a harmadik (Érsekújvár) a hatodikkal (Újpest), a negyedik (Brassó) pedig az ötödikkel (Debrecen). A korábbi szokással ellentétben ezúttal az alapszakaszban hátrább végzett csapat is biztosan rendezhet meccset, ugyanis a párharc nála kezdődik, hogy a következő két meccsre az ellenfél otthonába költözzenek a csapatok. A tervezett dátumok: 2015. február 10., kedd, február 13., péntek és február 14., szombat.

A hajdúsági legénység tehát egy meccset mindenképpen vív hazai pályán, méghozzá ma, kedden este, és ahhoz hogy újra lássuk a Tócóskertben Ladányiékat, nyerniük kell egyszer a szászok egykori erdélyi központjában is, miután reményeink szerint behúzzák a kedd esti, debreceni palánkcsatát.

Robogj tovább, Debrecen!

Játsszunk el a gondolattal, hogy a DHK sikerrel veszi a csíkszeredai hokisokra épülő Brassó elleni párharcot. Elődöntősként vagy a Miskolccal, vagy a Dunaújvárossal találkozik, attól függően, mi lesz az Érsekújvár-Újpest negyeddöntő eredménye. Az alapszakaszt győztese ugyanis azt a negyeddöntőből továbbjutó csapatot kapja, amelyik az alapszakaszban rosszabb helyen végzett. Az alapszakasz második helyezettje pedig a másik továbbjutóval játszik a döntőbe jutásért. A közvetlenül az elődöntőbe került két csapat pályaelőnyt élvez. A döntőbe jutáshoz 4 nyert mérkőzés kell. A pályaelőnnyel rendelkező csapatok a pályaválasztók az 1., a 2. és ha szükséges, az 5. és a 7. mérkőzésen. A meccsnapok: 2015. február 17., kedd, február 18., szerda, február 21., szombat, február 22., vasárnap, február 25., szerda, február 28., szombat és március 3., kedd. A meccsnapok a tévéközvetítések miatt változhatnak!

Hirtelen halál. Na de mikor?

Az alapszakaszban jobban teljesítő csapat továbbra is előnyöket élvez. A döntőbe jutott két gárda közül annak lesz pályaelőnye, amelyik az alapszakaszban előrébb végzett. A DHK ezzel az előnnyel csak akkor élhet fináléba jutása esetén, ha a másik ágon az Újpest vívja ki a döntőbe jutást.

Az elődöntőhöz hasonlóan 4 nyert mérkőzés kell a MOL Liga-győzelemhez. A pályaelőnnyel rendelkező csapatok otthon vívják az 1., a 2. és ha szükséges, az 5. és a 7. találkozót. A meccsnapok: 2015. március 7., szombat, március 8., vasárnap, március 11., szerda, március 12., csütörtök és ha szükséges, akkor március 15., vasárnap, március 18., szerda és március 21., szombat. A program a tévéközvetítések miatt itt is változhat!

Érdekesség, hogy a rájátszásban nincs büntetőpárbaj. A rendes játékidő után hirtelen halálig játszanak a csapatok 4-4 mezőnyjátékos ellen! Akár reggelig, ha nincs addig döntés.

A remény hokis elve

A Debrecen és a Brassó között minimális volt a különbség az alapszakaszban. A 6 meccsből kettőt nyert meg a DHK, de azokat is büntetőkkel. A Brassó ugyan négy "rendes" győzelmet könyvelhetett el, de abból három mindössze egygólos siker volt! Az alapszakaszban összességében kiegyensúlyozottabb volt az erdélyi gárda, hiszen 16 ponttal többet gyűjtött, de a rájátszásban a pillanatnyi forma dönt, ezért aztán reménykedhetnek a debreceni szurkolók. A reményünket az is tovább táplálhatja, hogy a hoki csúcsligájában, a tengerentúli NHL-ben az ezt megelőző, 2013/2014-es szezonban a Los Angeles Kings csak a tizedik helyen jutott a rájátszásba, ahol aztán imponáló magabiztossággal utasította maga mögé a mezőnyt, s nyert 2012 után másodszor is Stanley Cupát.

A DHK-Brassó párharc első összecsapását a Digisport kedden este 18 órától élőben közvetíti.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Visszavonul a debreceni támadó
Visszavonul a debreceni támadó
Kozma Ferenc 24 évesen hozta meg a döntést.
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Négy zakó a kiesést jelentette.
Nagy tettre készül harminc magyar nő
Nagy tettre készül harminc magyar nő
A debreceni Révész Zsuzsa is tagja a válogatottnak.
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Svédország az első ellenfél az elit világbajnokságon.
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Csaknem 60 millió forintot költenek rá.
Mihalik a vb-re készülő keretben!
Mihalik a vb-re készülő keretben!
A DEAC játékosa hamarosan csatlakozik a csapathoz.
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
A fináléban a DVTK lesz az ellenfél.
Folytatja a debreceni edzőpáros
Folytatja a debreceni edzőpáros
Az új évadban is ők irányítják a DEAC-ot.
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
A debreceniek a remek alapszakaszbeli teljesítményüket meg sem tudták közelíteni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Kettős jubileumot ünnepelt a hajdúsámsoni bölcsőde
Óriási változáson ment keresztül a hazaival együtt és a város kisgyermekellátása is.
Hirdetés
Hirdetés
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés