Debrecen – Tizenhat évesen a felnőtt bajnokságban játszani még sakkban is nagy szám, de hokiban több mint szenzációs. Ráadásul Könczei Áront nem azért tartják, hogy meglegyen a létszám!
A FTC-Dunaferr elleni 8–3-as győzelemből a debreceni fiatalember két góllal vette ki a részét. Az egyik annyira szép volt – egy szóló után pimaszul becsapta a kapust –, amilyeneken az NHL heti összefoglalóiban szoktunk gyönyörködni. Áron lehet a debreceni hokisuli első nagy csillaga, rajta látni azt, hogy a DHK-nál húsz éve elkezdett munka nem volt hiábavaló.
Az 1994-es születésű fiatalember hatéves kora óta hokizik, sokáig párhizamosan búvárúszással is levezette fölös energiáit, ám nem töltötte el jóérzéssel hajnalban úszóedzésre járni, ezért a jégkorongot választotta. Maradt a víznél, csak a szilárd halmazállapotúnál. Milyen jól tette! Az éppen csak ifikorba lépő hokista tagja az U18-as nemzeti csapatunknak, mellyel igazán komoly tervei vannak.
–
Most minden vágyam, hogy tagja legyek annak a magyar válogatottnak, mely áprilisban részt vesz a Divízió I-es világbajnokságon – mondta határozottan, céltudatossággal a hangjában. Ennek érdekében kőkeményed edz, és egyszerre két csapatban is játszik, mert a DHK-ban nem csak a felnőtt, hanem az ifjúsági csapatnak is oszlopos tagja. – Debrecen és Miskolc egyesítette erőit az országos ifjúsági bajnokságban, s nyugodtan mondhatom, hogy egy igazán erős csapattal tudunk kiállni. A célunk egyértelműen a legjobb négy közé jutás az országos bajnokságban – mondta el a célkitűzést a DHK ifjú titánja, aki tavaly a Budapest Starsban szerepelt fél évig.
Áron egyébként a Kossuth gimnázium másodikos diákja, és bár szereti az iskolát, szívesen hagyná ott egy időre, s menne külföldre hokizni. Legfőbb vágya egy kanadai ifibajnokság, de a svéd vagy a finn ligát is boldogan bevállalná.
–
Idén már nem akartam felborítani a tanrendet, de jövőre talán sikerül egy külföldi csapatnál is próbára tennem magam. A fejlődésem szempontjából tartanám szükségesnek a külföldi kalandot, meg hát a nyelvtanulás sem utolsó – így Áron, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szülei maximális támogatását élvezi. Az anyukája persze aggódik, mert a jégkorong azért némiképp keményebb, mint mondjuk a tánciskola, de azért minden meccsen ott szurkol a fiának. Az édesapa, aki egy ismert debreceni állatorvos, értelemszerűen kevésbé félős, és rendkívüli büszkeséggel tölti el fia előmenetele.
Könczei Áron kedvenc játékosa György István, a DHK felnőtt gárdájának csapatkapitánya. Immár nem csak az a közös bennük, hogy mindketten a Székelyföldről származnak – Áron szülei Háromszékről költöztek Debrecenbe, István pedig Gyergyószentmiklósról –, hanem az is, hogy egy csapatban játszanak. „Kedvelem még Igor Razov játékát is, csak kár, hogy megöregedett”, fogalmazott az U-18-as válogatott, aki még 17 sincs.
Könczei Áront legközelebb október 24-án láthatjuk hazai jégen, amikor a DHK a nagy rivális MAC csapatát látja vendégül a jégkorong OB I/B-ben.
BeA
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Kisebb tó alakult ki a debreceni lakónegyedben.
Pályázati forrásból újítják fel.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.11)