Debrecenbe is megérkezik a vegetáriánus korszak
Gasztronómiai tapasztalatait osztotta meg a Boros László-díjjal kitüntetett Nyikos Patrik.
Nem követtek el bűncselekményt külföldi vendégmunkások Hajdúszoboszlón
Más szempontból a helyzet romlott valamennyit 2022-het képest.
Elhunyt Kassai Zoltán, a debreceni kispályás futball ikonja
Húsz évig vezette a szövetséget.
Elkötelezett oktatóját és kutatóját gyászolja a Debreceni Egyetem
Elhunyt Borbély György professzor.
Indul a Tour de Hongrie! Tizenkét magyarnak szurkolhatunk
Az össztáv: 851 kilométer, az összesített szintemelkedés: 7871 méter.
Támogatott tartalom
Most megy
Magyar Péter és Márki-Zay Péter pártja sem indul listán Hajdú-Biharban
A debreceniek nem szavazhatnak a megyei listára.
Összeállt a magyar válogatott; Debrecenben az olimpiai kvóta a tét
A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.
Tízmilliós bírságot kapott az UNION
Rendszerszintű hiányosságot állapítottak meg.
Ez várható a Blaháné utcán és környékén
A munkavégzések napközben zajjal járhatnak a debreceni belvárosban.
Kovács Kati és Demjén Ferenc is koncertet ad a Nagyerdőn
A Pál utcai fiúk a 100. előadással érkezik, de jön a Csinibaba is.
Vérmes apa: azt mondta, fogva tartják a lányát Püspökladányban
Mindig ellenezte gyermeke és a férfi kapcsolatát.
Szomorú szezonvég: csak nyolcadik a Debrecen
A DEAC kosarasai ennél jóval sikeresebb szezonra számítottak.
Megújult a debreceni Fazekas általános iskola
Energetikai korszerűsítést végeztek az épületen.
Időben kapcsoltak a debreceni cégnél – csaknem 90 milliós csalás hiúsult meg
Egyelőre ismeretlen a tettes.
Hetvenéves a debreceni legenda
Irányításával a Loki kétszer nyerte meg az EHF-kupát.
Helyben járó
Zsidó kulturális napokat rendeznek Debrecenben
Különleges kóser ételekkel és italokkal is készülnek.
„Trójai falovak” miatt nem indul a megyei listákon Magyar Péter pártja
Pedig mindenütt összegyűjtötték a szükséges mennyiségű aláírást.
Debrecen haszonélvezője a kormány iparosítási politikájának - így a kormánybiztos
Nem véletlen, hogy a Mercedes és a BMW is itt építkezik.
Elítélték a debreceni zsarolókat
Nem mennek börtönbe.
Kőszeghy Flóra ember és gép találkozásáról
A debreceni indulású építészmérnöknek, művésznek a Sesztina Galériában nyílik önálló tárlata.
Az űr szakértői találkoztak Debrecenben
Ma már tudományágak sokasága foglalkozik távoli környezetünk vizsgálatával.
Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
A tervek szerint szeptemberben induló képzésre előreláthatólag augusztustól lehet majd jelentkezni.
Los Angelesbe viszi találmányát a hajdúszoboszlói zseni
A tudományos versenyek világbajnoksága fontos mérföldkő lehet a Debrecenben tanuló diák életében.
Támogatott tartalom
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.
Campus
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki a Debreceni Egyetem professzorát
Kiemelkedő tudományos munkásságát ismerték el.
Hatvanezer dollárt adott fiatal kutatók támogatására a debreceni professzor
Mikecz Katalin pályája a cívisvárosban indult.
Egy beteg debreceni kisfiú gyógyulásáért futnak a DEAC-osok
Eladják a kilométereiket.
Rangos díjat kap Bényei Tamás, a Debreceni Egyetem professzora
Az Angol-Amerikai Intézet Brit Kultúra Tanszékén tanít.
Arany minősítést kapott a Debreceni Egyetem
Eddig egyetlen magyar felsőoktatási intézmény sem ért el ilyen sikert!
Reumatológia: új diagnosztikai és terápiás lehetőségekről Debrecenben
A háromnapos konferencián több mint ötven előadás hangzik el.
Az ipar és a leendő munkavállalók találkoztak a Debreceni Egyetemen
A rektor szerint a lehető legjobb helyen vannak a hallgatók.
A tehetségeket is nevelni kell – erre figyel a Debreceni Egyetem
Erről rendezett fórumot a felsőoktatási intézmény.
Bűn és bűnhődés
AnyDesk: nagyon sokba, és egyre többe kerül az emberi butaság
Senki ne töltse le!
Az éj leple alatt támadta meg az ebesi portást, majd elkötött egy kisbuszt
Őrizetbe került Debrecenben.
Polgári benzinkutat akart kirabolni egy nagyrábéi
Nem jutott messzire.
Tizenkét év fegyházat kérnek a volt görögkatolikus papra Debrecenben
Júniusra napolták az előkészítő ülést.
Minden, ami sport
A történelmi siker után távozik a magyarok szövetségi kapitánya
Hazaköltözik a világbajnokok elleni meccs után.
Hajdúszoboszló a figyelem középpontjában: jön Peter Sagan és Mark Cavendish!
Erre Debrecenből is érdemes kilátogatni.
S(z)ulimpia: fellobbant az olimpiai láng a Szoboszlói úton
A magyar sport napját ünnepelték.