Hajdúszoboszló a figyelem középpontjában: jön Peter Sagan és Mark Cavendish!
Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a szerdán kezdődő 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire.
Hajdúszoboszló ötödik alkalommal szerepel helszínként a Tour de Hongrie történetében, de ezúttal a csapatbamutatót is itt tartják, mégpedig május 7-én, szombaton 16.45-től a Szent István-parkban. A hajdúsági fürdőváros az első szakasz befutójának is helyszínt biztosít. Itt nagy valószínűséggel a sprinterek vívnak majd ádáz csatát szakaszgyőzelemért.
A főváros mellett kilenc vármegyét érint a verseny: Jász-Nagykun-Szolnokot, Hajdú-Bihart, Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest, Pestet, Fejért, Somogyot, Tolnát és Baranyát.
A 2024-es Tour de Hongrie mezőnyét 20 csapat 120 versenyzője alkotja majd – nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar nemzeti válogatott állhat rajthoz.
TOUR DE HONGRIE, 2024. május 8.-12.
1. szakasz: Karcag – Hajdúszoboszló (170 km)
2. szakasz: Tokaj – Kazincbarcika (162 km)
3. szakasz: Kazincbarcika – Gyöngyös-Kékestető (183 km)
4. szakasz: Budapest – Etyek (166 km)
5. szakasz: Siófok – Pécs (173 km)
Szakmailag fantasztikusan sikeres versenyre számít Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongire főszervezője. Eisenkrammer az M1 aktuális csatornának adott interjújában elmondta, a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan, valamint az ugyancsak vb-győztes Mark Cavendish indulása az eseményen "megbolygatta" a kerékpáros világot, emiatt soha nem látott hírverésre van a viadalnak. Hozzátette, mindkét világsztárral lehet majd találkozni kedden, a Hajdúszoboszlón sorra kerülő csapatbemutatón.