Új típusú képzés üzletembereknek Debrecenben
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája hirdette meg üzleti doktori képzését. A tervek szerint szeptemberben induló DBA (Doctor of Business Administration) programra mesterképzésben szerzett diplomával és üzleti vezetői gyakorlattal rendelkezők jelentkezhetnek majd.
Az Országgyűlés 2024. április 29-i ülésnapján elfogadta a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény több módosítását is, lehetővé téve például az úgynevezett üzleti doktori képzéseknek a magyar felsőoktatásban történő megjelenését és a DBA (Doctor of Business Administration), Dr. fokozatot. Az osztatlan képzésekben elérhető doktori címek (orvos, gyógyszerész, jogász) mellett művészeti teljesítményekkel (DLA Dr.), tudományos teljesítménnyel (PhD Dr.), és immár DBA-képzéssel (business Dr.) szerezhető doktori cím Magyarországon.
Az Debreceni Egyetem Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Tanácsa a jogszabályra azonnal reagálva, 2024. május 3-i döntésével úgy határozott, hogy a magyarországi felsőoktatásban elsőként meghirdetve, legkorábban 2024 szeptemberétől elindítja üzleti doktori képzési (DBA) programját, és a programot mind magyar, mind pedig angol nyelven képzési kínálatában tartja a felvétel feltételeinek megfelelő jelentkezők számára.
Bács Zoltán egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem kancellárja, a Gazdaságtudományi Kar Számviteli és Pénzügyi Intézet intézetigazgatója felidézte, hogy körülbelül tíz éve vetette fel először, hogy Magyarországon is szükség lenne a nemzetközi felsőoktatási piacon számos helyen elérhető DBA-képzés elindítására.
– Akkor nem tudtunk tovább lépni, de most nagy örömmel tölt el, hogy a Fenyves Veronikával, Erdey Lászlóval és Kőmíves Péterrel elvégzett előkészítő munkánk eredményeként a minisztériummal és a társegyetemek szakértőivel egyeztetve a lehetőség az elmúlt napokban immár törvényi szintre emelkedett. A Debreceni Egyetemen a gazdálkodás és szervezéstudományok területén működő doktori iskolánk minden tekintetben alkalmas a képzés beindítására, amely iránt mind a hazai, mind a nemzetközi érdeklődés kiemelkedő. A 240 kredites tudományos PhD-programoktól eltérő, 180 kredites, legalább három éves alkalmazott kutatásra és gyakorlati elemekre épülő üzleti doktori képzés is sikeres pályát futhat be az oktatási piac legmagasabb szintű képzései között, és a világ fontos üzleti iskolái közé vezethetjük be a Debreceni Egyetemet és annak üzleti iskoláját – fejtette ki Bács Zoltán.
Az Ihrig Károly Doktori Iskola Tanácsa május 3-i ülésén kezdeményezte a doktori iskola nevének változását és az új irányú képzés miatt a doktori iskola struktúrájának és vezetésének változását is. A május végén lejáró iskolavezetői megbízásának lejárta után Balogh Péter egyetemi tanár igazgatóként viszi tovább az új struktúrában is a PhD-képzések szervezését. A doktori iskola és egyben a DBA-képzés felépítésének vezetésére a doktori iskola tanácsa a megelőző egyhangú egyetemi tanári törzstagok szavazásának javaslata alapján Nábrádi András egyetemi tanárt kérte fel.
– Nagyon megtisztelő és motiváló a felkérés és a feladat, amelyben korábbi évtizedes tapasztalatainkat is fel tudjuk használni. A DBA (Doctor of Business Administration) programok már ma is számos országban elérhetőek, és a kínálati oldal összetétele alapján igen népszerű képzési formának tekinthető. A DBA-képzések lényege, hogy a mesterszintű diplomával (MKKR/EKKR szerinti 7. szint) rendelkező felvételizők releváns gyakorlati tapasztalat birtokában szerezhetnek a PhD-fokozatnak megfelelő szintű (MKKR/EKKR szerinti 8. szint) végzettséget. A Debreceni Egyetemen korábban MBA-képzést indítottunk, amely hamar népszerűvé vált, és a folyamatos fejlesztés mellett többek között az agribusiness területén nemzetközi összefogássá szélesítettünk ki. Az ebben a folyamatban szerzett tapasztalatainkat is visszük majd tovább az új képzési szinten, amelynek nagy lelkesedéssel látunk neki, folytatva a 31 éve folyó PhD-képzéseink rendszerét és színvonalát – tájékoztatott Nábrádi András egyetemi tanár.
A képzés kialakításban résztvevő Fenyves Veronika egyetemi tanár, a Gazdaságtudományi Kar dékánja kiemelte, hogy az új képzés a kar és a jelenlegi hallgatók számára is előnyökkel jár.
– Azt hiszem ismét egy olyan, tőlünk kiinduló képzési innovációnak lehetünk történelmi tanúi, amire egyszer majd jó lesz visszatekinteni. A DE Gazdaságtudományi Kar kollektívája mindig nyitott szemmel jár, a nemzetközi kapcsolatait célszerűen fejleszti és használja. Reméljük, hogy a DBA-képzés részletszabályait tartalmazó kormányrendelet megjelenése sem várat sokáig magára, és már ősszel elindulhat a legmagasabb szintű üzleti képzés hazánkban is. Mi készen állunk, és számíthatnak ránk a legalább 5 éves magas szintű üzleti vezető gyakorlattal és legalább mesterdiplomával rendelkező üzletemberek. Ennek eredményeként mind ők, mind az intézményünk, karunk és annak alsóbb fokú képzésein tanulók is profitálhatnak az új képzésből és az ott tanulókkal kialakuló kapcsolatból – mondta el Fenyves Veronika.