Vádat emeltek egy balesetet okozó magyar síelő ellen

Egy középkorú Heves megyei férfi 2019 márciusában Tátralomnicon tartózkodott, a Magas-Tátrában, ahol az ottani síközpont pályáin síelt. Egyik lesiklása során ki kellett kerülnie két, a pályán álló embert, ennek érdekében irányt váltott, ám a manővert rosszul tervezte meg, mivel nem vette figyelembe, hogy egy másik pálya irányából érkezik felé a sértett, aki keresztezte a vádlott nyomvonalát. Az ütközés következtében a szlovák nő elesett, éssúlyos sérüléseket szenvedett.
A szakértő megállapította, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlott betartja a síelőkre vonatkozó, a Magas Tátrában érvényes előírásokat, melyek azt is rögzítik, hogy minden síelő köteles a pálya jellegéhez és állapotához, a saját képességeihez és lehetőségeihez, a terephez, az időjárási és hóviszonyokhoz, valamint a sípályán található síelők számához igazítani a síelést és annak sebességét.
A férfi e körben nem tanúsította a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, gondatlansága pedig súlyos sérüléshez vezetett.






























