Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közel hatmillió dollárt osztanak szét Budapesten

| 2022. 02. 21. | 18:11:00
Debrecen is kiveszi a részét a rendezésből.
Közel hatmillió dollárt osztanak szét Budapesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rekordösszegű pénzdíj, 5 720 000 dollár várja a június 18. és július 3. között sorra kerülő, budapesti központú vizes világbajnokság résztvevőit. A nemzetközi szövetség (FINA) hétfői hírleveléből kiderül, hogy a világcsúcsokért további 50 ezer dollár jár majd.

Úszásban és nyíltvízi úszásban 20 ezer dollárt ér az első hely, 15 ezret a második és 10 ezret a harmadik, de még a nyolcadik helyezett is kétezer dollárt kap. Vízilabdában a győztes csapat 80 ezerrel gazdagodik. Műugrásban és a műúszás egyéni, illetve páros számaiban ugyancsak 20 ezer jár az aranyérem mellé, csapatban 50 ezer lesz a jutalom.

Idén - májusban - eredetileg a japán városban rendezték volna a világbajnokságot, amelyet tavalyról halasztottak el, de a FINA február elején bejelentette, hogy az eseményt tovább halasztják, s Fukuoka 2023-ban lesz házigazda. A 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.

Február 7-én aztán azt is bejelentették, hogy az újonnan kiírt 2022-es vb-nek Budapest lesz a házigazdája, illetve központja. A tervek szerint az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy Uszodában, a vízilabda a Hajós Uszoda ötvenese mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden, a nyíltvízi úszás pedig a Lupa-tavon zajlik majd.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
NB I.: megvan az egyik kieső, melyik lesz a másik?
Jelenleg a debreceniek állnak kiesőhelyen.
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Egyelőre a nők viszik prímet a DEAC-pályán
Megkezdődött a nagy dolgozói mozgásprogram.
Római torna: Marozsán a második fordulóban
Római torna: Marozsán a második fordulóban
A hajdúszoboszlói teniszező remekelt.
Róma: két szoboszlói is a főtáblán
Róma: két szoboszlói is a főtáblán
Bondár Anna sikerrel vette a selejtezőt.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
Wiesbadeni torna: Bondár Anna a győztes
A Hajdúszoboszló SE teniszezője 15 ezer dollárral gazdagodott.
Wiesbadeni torna: Bondár Anna döntős
Wiesbadeni torna: Bondár Anna döntős
A hajdúszoboszlói teniszező Darja Semenistaja ellen lépett pályára.
Ostravai tenisztorna: Piros elődöntős
Ostravai tenisztorna: Piros elődöntős
Belga vagy cseh ellenfél vár rá.
Gulyás Michelle világkupagyőztes
Gulyás Michelle világkupagyőztes
Az olimpia óta ez az első aranyérme.
Madridi tenisztorna: Marozsán kiesett
Madridi tenisztorna: Marozsán kiesett
Szoros meccsen szenvedett vereséget az első fordulóban.
Marozsán a nyolc között Münchenben
Marozsán a nyolc között Münchenben
A hajdúszoboszlói teniszező a negyedik kiemeltet búcsúztatta.
Oeirasi torna: Bondár nyolcaddöntős
Oeirasi torna: Bondár nyolcaddöntős
A szoboszlói teniszező Francisca Jorgét győzte le.
München: könnyed Marozsán-győzelem
München: könnyed Marozsán-győzelem
A szoboszlói teniszező bejutott a második fordulóba.
Marozsán négy helyet javított
Marozsán négy helyet javított
Itt a legfrissebb világranglista.
Az utolsó napra is jutott egy debreceni arany
Az utolsó napra is jutott egy debreceni arany
Az úszó országos bajnokság zárónapján két érmet szereztek a DSI Debrecen kiválóságai.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés