A Tour de Hongrie lesz Európa legbiztonságosabb helye, ígérik

A szervezők előzetes tervei alapján a Tour de Hongrie mezőnye és a verseny környezete lesz a legbiztonságosabb terület Európában augusztus 29. és szeptember 2. között – ígéri Eisenkrammer Károly főszervező, aki azt mondta, a nemzeti körverseny történetének eddigi legerősebb mezőnyét láthatjuk majd Magyarországon. Szerinte a Tour de Hongrie azon kevés sportesemény közé tartozik, amelyet úgy láthatnak a nézők az egyes helyszíneken, hogy az semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár.
A számos biztonsági előírás között olvasható, hogy külön COVID-19 koordinátor ellenőrizi majd az elvártak szervezők és a résztvevők általi betartását, míg a csapatokat „buborékban” tartják majd mind a szállásokon, mind a rendezvény alatt. Ez azt jelenti, hogy a csapatok tagjai közvetlenül csak tesztelt és ellenőrzött személyekkel érintkezhetnek, mindenki mással csak megfelelő távolságból vagy maszk viselése mellett. Szükség esetén például a rajt- és célterületet elzárhatják a nézők elől.
A csapatokkal megegyező egészségügyi ellenőrzések és tesztelési szabályok a külföldről érkező nemzetközi versenybírókra és más hivatalos személyekre (például a sajtó tagjaira) is vonatkoznak. A nézők természetesen nem érintkezhetnek a sportolókkal.


















