Tour de Hongrie: rajt augusztus 29-én. Debrecenben?

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kedden kihirdette a koronavírus-járvány miatt átdolgozott idei versenynaptárát, amelyben augusztus 29-től szeptember 2-ig szerepel a Tour de Hongrie. Az eredetileg is ötnaposra tervezett magyar körverseny így egy napon rajtolna a világ legrangosabb viadalával, a Tour de France-szal. A Tour de Hongrie-ra eredetileg május 13. és 17. között került volna sor.
Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke az MTI megkeresésére elmondta, a Tour de France első öt napjával párhuzamosan fut majd a Tour de Hongrie, erről előzetesen egyeztettek a francia háromhetest rendező ASO-val, és a tervek szerint az Eurosporton is lesz adásideje a hazai viadalnak.
A sportvezető szerint ez volt a legjobbnak tartott dátum az UCI módosított versenynaptárában. Egyúttal kiemelte, a már kihirdetett partnervárosokkal tervezik az együttműködést, ám mivel számítanak a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésére és arra, hogy nézők részvételével rendezhetik a viadalt, így a szombaton rajtoló és szerdán végződő verseny első két napjára szeretnék inkább időzíteni az eredetileg a viadal végére kitűzött hegyi szakaszokat. Erről most, a dátum birtokában kezdhetnek hivatalos tárgyalásokat a városokkal.
A versenynaptárban további két kiemelkedő magyarországi felnőtt esemény szerepel, a Visegrád 4 elnevezésű viadalt augusztus 19-én, míg az országos bajnokságot augusztus 21. és 23. között rendezik.
Az UCI a főbb versenyek időpontjait már két hete kijelölte.






























