Kiütötte a szövetség a hajdúszoboszlói klubot

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöksége akadémiáinak átvilágítása alapján a hajdúszoboszlói Papp László Akadémia finanszírozásának megszüntetéséről döntött.
Az áprilisi tisztújítást követően Erdei Zsolt elnök és az új elnökség szinte azonnal kezdeményezte az egyesületek, régiók és akadémiák működésének teljes körű ellenőrzését, a finanszírozási rendszer átvilágítását. Az április 15-én indult munkát a MÖSZ szakemberei mellett külső sportszakmai auditor végzi,
a végleges eredményeket és következtetéseket október 31-én hozzák nyilvánosságra.
A Papp László Ökölvívó Akadémiával kapcsolatban ugyanakkor már most döntést hozott az elnökség, miután a vizsgálatok szerint annak finanszírozása (a megadott kritériumokat figyelembe véve) nem indokolt.
A MÖSZ tájékoztatása szerint a szövetség főtitkárát azzal bízta meg a testület, hogy a következő elnökségi ülésre tegyen javaslatot az akadémiai rendszer működésére és a támogatások elosztására a 2018-as évre vonatkozóan.


















