Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Orbán Viktor elégedetlen a riói szerepléssel, és ezt a MOB bánja

| 2016. 10. 11. | 17:04:00
Átszervezik a sporttámogatás rendszerét.
Orbán Viktor elégedetlen a riói szerepléssel, és ezt a MOB bánja
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ereje és befolyása, pénzosztó szerepe megszűnik, eközben a sportot irányító államtitkárság jelentősen erősödik - ezt tartalmazza a hétfőn benyújtott törvényjavaslat, írja az Index.

A MOB-on keresztül milliárdok kerültek a sportágakhoz az elmúlt négy évben, ez most megszűnik. A törvény benyújtója a kormány, ezen belül is Balog Zoltán sportért is felelős miniszter. Ő is ott volt Rióban, amikor a sportirányítással kapcsolatos első gondolatok felmerültek.

Az Index szerint hiába tartatotta meg Magyarország nagyhatalmi pozícióját Rióban a nyolc aranyéremmel, az igazi eufóriának viszont nyoma sem volt. A helyszínen sem, hiszen kevés szurkoló vállalta az utazást, és bármennyire is igyekezett a MOB sikersztorinak beállítani a szereplést, az üzenet nem ment át.

Négy éve ugyanis nyolc sportág volt éremszerző és két csapatsportágban voltak ott a magyarok a négyben. Most aranyat csak három sportágban szereztünk, és egyetlen csapatsportban, női vízilabdában sikerült a négy közé kerülni (negyedik helyre). A sorvadás ott is megmutatkozott, hogy kettővel kevesebb lett az érmek száma, kevesebb lett a pontszerző helyezés, és nem volt például 25 év alatti olimpiai bajnokunk sem.

Orbán Viktor - az Index szerint - már Rióban kevesellte az igazolt sportolók létszámát, azt, hogy az elmúlt négy évben nem kezdtek el annyian sportolni, ami szerinte elvárható lett volna a megnövekedett támogatások arányában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!