Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gróf Dávid nem bánta meg, hogy eligazolt Debrecenből

| 2023. 05. 15. | 17:02:00
Pedig a csapata kiesett az élvonalból.
Gróf Dávid nem bánta meg, hogy eligazolt Debrecenből
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Levadiakosz labdarúgócsapata kiesett az élvonalból, a gárda januárban szerződtetett magyar kapusa, Gróf Dávid azonban egy pillanatra sem bánta meg, hogy Görögországba szerződött.

Kettős érzések vannak bennem, mert egyrészt nagyon élveztem, nagyon jó volt húzóembernek lenni. Minden meccs egy örömünnep volt nekem, nagyon szerettem. Persze azt nagyon sajnálom, hogy kiesésben volt részem, amiben életemben még soha. Összességében azonban nagyon pozitív volt az egész és egy pillanatra sem bántuk meg, hogy belevágtunk ebbe a kalandba

 - nyilatkozta az M1 aktuálisnak a 34 éves hálóőr, aki a DVSC-től igazolt a Levadiakoszhoz. A magyar kapus 11 bajnoki mérkőzésen védett az együttesben, mely mindössze két vereséget szenvedett el vele a kapuban, s Gróf többször is a meccs legjobbja volt, büntetőt is védett. Ugyanakkor ez idő alatt csupán kétszer nyertek, a hét döntetlen pedig "sokba került" a csapatnak. Gróf az interjúban elmondta, hogy kevésen múlt a bennmaradás, a döntetlenek közül négy olyan is volt, melyen a hajrában kapott góllal bukták el a győzelmet.

A búcsú ellenére a szurkolók értékelték az együttes tavaszi erőfeszítéseit, és Gróf szavai szerint az utolsó bajnokit megelőző edzésre is kilátogattak, hogy kifejezzék a támogatásukat. "Az elmúlt pár hónapban amit elért és csinált a csapat, arra büszkék a városban" - mondta Gróf.

A tapasztalt játékos januárban másfél évre szóló szerződést kötött a Levadiakosszal, viszont csapattársához, a korábbi magyar válogatott Vinicius Paulóhoz hasonlóan az ő megállapodása is tartalmaz egy kilépési opciót kiesés esetén. Gróf ugyanakkor elmondta, még nem tudja, más csapathoz szerződik-e, vagy marad. Azt hozzátette, hogy jó teljesítményével felkeltette más klubok érdeklődését, és ezen a héten már többet fog tudni a jövőjével kapcsolatban, viszont, mint jelezte, nem "prioritás", hogy visszatérjen Magyarországra.

[Beillesztett cikk: Szoboszlai Dominikot a győztes gólja után kérdezték, hol folytatja]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Bajnok a világ legeresőbb ligájában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés