2022.10.23. 11:04
Az MTK hivatalosan is tiltakozik.
A zalaegerszegi rasszista botrányt egy másik követte szombaton: a labdarúgó NB II. 13. fordulójában az MTK hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Siófokkal. A kék-fehérek beszámolója szerint a mérkőzést követően vendégszurkolók egy csoportja verbálisan bántalmazott, majd meg is támadott néhány hazai drukkert, írja az m4sport.hu.
Az MTK Budapest vezetésének tudomása van arról, hogy a szombati MTK Budapest – BFC Siófok NB II-es labdarúgó mérkőzés után a vendégszurkolók egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva fenyegette meg drukkereink egy részét, és a beszámolók alapján a verbális mellett fizikai támadásra is sor került. A stadion 1-es kapujánál történteket megengedhetetlennek tartjuk, klubunk eddig és ezek után sem fogja csendben eltűrni az ilyen jellegű viselkedést, amelynek nincs helye sem a futballpályákon, sem a közéletben. Kiállunk a megsértett, megbántott és megfenyegetett szurkolóink mellett, számukra pedig minden jogi és egyéb jellegű segítséget megadunk az ügy során, és határozottan fel fogunk lépni annak érdekében, hogy a történtek a lehető legalaposabban kivizsgálásra kerüljenek
- olvasható az MTK közleményében, amire egyelőre sem a Siófok sem az MLSZ nem reagált.
![]() | Rasszista botrány a magyar futballbajnokinA szurinámi és indonéziai felmenőkkel rendelkező egerszegi edző kifakadt. |
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)