Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC-vel veretlenül bajnok Kondás Elemér a Vasas új edzője

| 2022. 09. 06. | 15:52:00
A debreceni szakember Kuttor Attilát váltja.
A DVSC-vel veretlenül bajnok Kondás Elemér a Vasas új edzője
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az angyalföldi klub kedden, jelentette be, hogy szerződést bontottak a csapatot eddig irányító Kuttor Attilával, később pedig közölte, hogy Kondás Elemér lesz az új tréner, kedden már a frissen kinevezett szakember tartja az edzést.

Az 58 éves Kondás Elemér korábban irányította a Debrecent, a Kisvárdát, a DEAC-ot és a Győrt is, legutóbb pedig a másodosztályú Diósgyőrnél dolgozott, feljutó helyen állt, amikor áprilisban menesztették. Legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2012-ben veretlenül lett bajnok csapatával és megnyerte a Magyar Kupát is. Egy évvel később a Magyar Kupában sikerült a címvédés, majd 2014-ben ismét bajnokságot nyert e DVSC-vel. Utóbbi sikernek köszönhetően ő az utolsó magyar szakvezető, aki bajnoki címet tudott nyerni a hazai első osztályban, azóta ez csak külföldi szakembereknek sikerült. Kisvárdán is történelmi sikert aratott, amikor feljuttatta az első osztályba az azóta is ott szereplő szabolcsi csapatot.

A szakember összesen 361 mérkőzésen (NB I., NB II., Magyar Kupa) foglalt helyet klubjai kispadjain, ezalatt csapatai 644 gólt szereztek, mely majdnem két rúgott gólos meccsenkénti átlagot jelent. 188 megnyert mérkőzéssel szemben 85 döntetlen és 88 vereség áll.

A Vasas idén – négy év után – visszajutott az élvonalba, ott azonban visszafogottan kezdett: hét fordulót követően még nyeretlen, öt döntetlennel és két vereséggel a 11., utolsó előtti helyen áll a tabellán. A legutóbbi fordulóban otthon játszott 1-1-es döntetlent az előző szezonban bronzérmes Puskás Akadémiával.

AZ NB I. ÁLLÁSA

  1. F TC 5 5 15–  1 15
  2. Kisvárda 7 4 2 1 16–  9 14
  3. Kecskemét 7 3 3 1 10–  6 12
  4. ZTE 6 3 1 2 13–  9 10
  5. PAFC 7 2 4 1   7–  5 10
  6. Paksi 6 2 2 2 12–13   8
  7. Honvéd 7 2 2 3   7–12   8
  8. D VSC 7 1 4 2 10–13   7
  9. Fehérvár 6 2 4   7–11   6
10. Mezőkövesd 7 1 2 4   8–15   5
11. Vasas FC 7 5 2   6–  8   5
12. Újpest FC 6 3 3   4–13   3

[Beillesztett cikk: Távozott Mezőkövesdről a volt Loki-edző, Supka Attila]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Hirdetés
Hirdetés
Nestor El Maestro optimista
Nestor El Maestro optimista
A debreceniek trénere szerint egyértelmű és lényegre törő tervük van a Puskás ellen
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
MLSZ: döntöttek Rossi jövőjéről
Közgyűlést tart a szövetség.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés