A DVSC-vel bajnok Spitzmüller István a példaképe segédje a DEAC-ban

Spitzmüller István az előző idény végén szögre akasztotta a futballcsukát, azaz 28 év után először nem játékosként kezdte el a nyári felkészülést. A DVSC-vel korábban négyszeres bajnok labdarúgó most DEAC-nál lelt otthonra. Az NB III-ban bajnoki ezüstérmesként vonult vissza, lezárva egy hosszú és gazdag pályafutást, amit most jól kibeszélünk!

Cívishír: Az elvonási tünetek már jelentkeznek?
Spitzmüller István: Még nem. Éppen beszéltük minap a párommal, Evelinnel, hogy majd vélhetően akkor jelentkeznek, ha beindul a nagyüzem, azaz a bajnokság, és jönnek sorban a meccsek. A felkészülést, a sok futást, nyári gyötrelmet könnyebb elengedni.

Cívishír: Az „örökkévalóság” óta focizol!
Spitzmüller István: Nyolcévesen kezdtem, és most 36 éves vagyok, ami azt jelenti, hogy összesen 28 szezont húztam le. Már tavaly is játékosedzőként szerepeltem a DEAC-ban, de az edzői munkára sajnos nem sok időm jutott, mert szinte az egész szezont végig kellett játszanom. Igazán nem tudtam a szakmai munkában hasznára lenni Sándor Tamásnak és Györky Gábornak, azon túl, hogy a meccsek vagy edzések előtt és után mindent megbeszéltünk. Arra készültünk a szezon előtt, hogy a pozíciómra valakit beépítünk, de ez nem sikerült, így inkább a pályán, a csapatban hárult rám nagyobb szerep, mint az edzői stábban.

Cívishír: Sándor Tamás pályaedzőjének lenni igazán megtisztelő lehet!
Spitzmüller István: De még mennyire az! Tobe csapattársam is volt a Lokiban, már akkor bálványoztam.

Cívishír: Akkoriban sokak tették ezt a lelátón is!
Spitzmüller István: Rám egyértelműen ő volt a legnagyobb hatással a pályafutásom alatt. Egyszerűen lenyűgözött a játékintelligenciája. Dzsudzsák Balázs például barátom, szobatársak voltunk, nagyszerű futballista, de nálam – ha a debreceni vagy a magyar labdarúgásról van szó – Sándor Tamás állt és áll mindenki előtt és fölött.

Cívishír: Edzőként mit lehet tanulni tőle?
Spitzmüller István: Mindent, ami a labdarúgásnak csínja-bínja. Annak idején is azért látott a pályán, mert a vérében van a foci, minden játékelem. Itt ugyanakkor meg kell említenem Györky Gábort szakértelmét is, szerintem kevés olyan felkészült edző van Magyarországon, mint ő. Szóval a Sándor Tamás-Györky Gábor duó mellett dolgozni igazán felemelő érzés.

Cívishír: Az első emléked mikori a futballról?
Spitzmüller István: Tisztán emlékszem, hogy ötévesen kaptam egy labdát, és mással utána már nem akartam foglalkozni. Ha később húsvétkor elmentünk locsolni, és kaptam egy kis pénzt, abból mindig labdát akartam venni. Hiába ajánlottak nekem mást a szüleim, nekem csak focilabda kellett. Nem érdekelt a haligali és a dodzsem sem, mint más korombelit.

Cívishír: Itt még Hajdúnánás a helyszín, ugye?
Spitzmüller István: Igen, és Hajdúnánáson is kezdtem el csapatban futballozni, mégpedig Spitzmüller nagypapámnak köszönhetően, akinek barátja volt Nagy Misi bácsi, a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt válogatott játékos, Nagy Norbert édesapja, és aki megtűrt a négy évvel idősebbek között, a nagypapámra való tekintettel.

Cívishír: Idézzük fel a Debrecenbe költözést, a klubáltást is!
Spitzmüller István: Egyszer Berettyán Péter édesapjának, Berettyán Gyula bácsinak a csapatával játszottunk egy mérkőzést, és ő figyelt fel rám. Végül DSI-ben Szabó Béla csapatába kerültem, és régi Nagyerdei Stadionban játszottunk. Eleinte ingáztam Debrecen és Hajdúnánás között, majd kollégista lettem. Onnan kerültem fel a DVSC-be, de közben még Katona Zoltán is volt edzőm.

Cívishír: Az első NB I-es meccs élénken él még az emlékezetedben?
Spitzmüller István: Egy jó sztori miatt sose felejtem el. Siófokon történt. Akkoriban hordtam egy gyűrűt, amit elfelejtettem a meccs előtt levenni, márpedig gyűrűs ujjal ugye nem szabad pályára lépni. Miközben zajlott a meccs, a játékvezető többször is odajött hozzám, és úgy figyelmeztetett, hogy „Herr Spitzmüller! Herr Sptizmüller!” Szathmári Csaba ezt egyszer megunta, és rászólt a sporira: „Magyarul mondjad neki, hát magyar gyerek!”

Cívishír: A neved eredetéről mit tudsz?
Spitzmüller István: Igazából semmit, nem tudom, melyik német felmenőtől örököltem. A családfában visszavezethető Spitzmüllerek, a nagyapám, az ő nagyapja mind magyar identitásúak voltak.

Cívishír: Bár nem számítottál alapembernek, azért szerencsésnek tarthatod magad, hiszen minden idők legsikeresebb Lokijában futballozhattál sok-sok éven át!
Spitzmüller István: Ez egyszerre volt ez a szerencsém és a balszerencsém. Az első évben például Sándor Tamás játszott a posztomon, mit tehettem volna? Még nem született meg az az ember, aki őt kiszoríthatta volna a csapatból. Bár sokat ültem a kispadon, nagyon sok jó képességű játékos volt csapattársam, és tőlük rengeteget tanultam. Mint ahogyan Kondás Elemértől is sokat tanultam, tőle kaptam a legtöbb lehetőséget, és edzőként leginkább ő befolyásolta a pályafutásomat.

Cívishír: No de ha eligazolsz, most nem 60 NB I-es meccsed lenne, hanem 260! Megfordult a fejedben?
Spitzmüller István: Akkor nem lennék négyszeres magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes. Egyébként két év után akartam váltani a több játéklehetőség érdekében, és akadtak is komoly kérők, de mindig élő szerződésem volt a DVSC-vel, és nem engedtek. Kettős érzés kavargott bennem, az egyik a csalódottság, a másik a büszkeség, hogy Szima Gabi bácsi szeret és ragaszkodik hozzám, azaz kiegészítő emberként szükség van rám a Lokiban.

Cívishír: Minden bizonnyal vontál már mérleget a futballkarrieredből. Mi az eredmény? Röviden összegezd nekünk!
Spitzmüller István: Egy szóban is tudom: büszkeség! A DVSC-nek tagja lenni minden körülmények között felemelő érzés, de hatványozottan az akkor, amikor a csapat zsinórban nyeri a bajnoki címeket, és toronymagasan a legjobb magyar klubcsapatnak számít. Nekem ez magadatott, erre mindig nagy büszke leszek. Úgy gondolom, a játékoskarrierem végét is méltóképpen zártam le, hiszen az NB III-as DEAC-ban góllal búcsúztam. A feleségem is megfogalmazta: ilyenkor kell abbahagyni, méltósággal!

Cívishír: Apropó, család! Egy lányod van, neki kell az apa nyomdokaiba lépnie?
Spitzmüller István: Lana lányom jól focizik, de nem készül focistának!

Cívishír: Nocsak, miért?
Spitzmüller István: Nem látom a jövőt a női fociban.

Cívishír: Sok nő nem is pénzért focizik, hanem élvezetből!
Spitzmüller István: Úgy lehet, és ha a lányom focizni akar, természetesen nem fogom eltiltani tőle, de a női focira egy életet feltenni szerintem nem érdemes. Vannak sportágak, amelyek sokkal több lehetőséget kínálnak a nőknek. Egyébként bármit választ, támogatni fogom!

Cívishír: Közel 30 év focival sikerült összehozni az egzisztenciát?
Spitzmüller István: Mindenki számára más jelentéssel bír az egzisztencia.

Cívishír: Egyszerűsítsük le! Nagy ház, jó autó…
Spitzmüller István: Megvagyunk, köszönöm! Játékosként jól éltem, jobban kerestem az átlagnál, de már több mint tíz éve a feleségemmel együtt építjük az egzisztenciát. Most már a családi vállalkozásban is dolgozom, az exportra termelő cég ügyeit intézem, azaz próbálok levenni valamennyi terhet apósom és a sógorom válláról. Azt hiszem, elégedettek velem. Én mindenesetre örömöm lelem abban a munkában is, noha semmi köze a focihoz.

Cívishír: Egy volt bokszoló lányát vetted feleségül. A vasárnapi ebéd közben kivel beszéled meg a súlyos focis ügyeket?
Spitzmüller István: Apósommal mindent meg lehet beszélni, mert mindenről van véleménye.

Cívishír: Egyszer láttunk iskolázni bokszedzésen. Egész ügyesen ütöttél!
Spitzmüller István: Imádom az ökölvívást, és egy időben jártam le apósommal bokszolni, ami keresztsportágnak a lehető legjobb.

Cívishír: Bunyósnak is mehettél volna!
Spitzmüller István: Ahhoz én túl félős vagyok!

Cívishír: Hidd el, egy bokszkesztyűs pofonnál sokkal jobban fáj az, amikor erőből sípcsonton vagy bokán rúgnak!
Spitzmüller István: Az lehet, de ha utána szerzel egy gólt, elmúlik minden fájdalom.

Cívishír: Edzői ambícióid egyébként mióta vannak?
Spitzmüller István: Amióta a visszavonulás gondolata elkezdett foglalkoztatni, tudniillik semmiképpen sem akartam elszakadni a futballtól. Sándor Tamás és Györky Gábor mellett pedig öröm ezt a szakmát gyakorolni.

Cívishír: A DEAC-ban otthonra találtál?
Spitzmüller István: Teljesen! Magával ragadott a klub szellemisége, be is iratkoztam sportszervezői és sportmenedzseri szakra, hogy még inkább részese legyek a nagy DEAC-családnak, az egyetemi miliőnek.

Cívishír: A DVSC-nek a jövőben is szüksége lesz jó edzőkre, csakhogy provokáljunk egy kicsit!
Spitzmüller István: Sosem voltan nagyravágyó, nem álmodoztam például a Real Madridról gyerekfejjel sem. Most számomra nincs képben a DVSC, csak a DEAC-ra figyelek, ahol rengeteg tanulhatok és fejlődhetek. Most éppen semmilyen kapcsolatom nincs a Lokival.

Cívishír: Meccsre azért jársz?
Spitzmüller István: Rendszeresen nem, de ennek különleges oka van, és nincs benne semmi neheztelés vagy sértődöttség a klub irányába. Egyszerűen nincs időm a DEAC-os munka és a család mellett. A hétvégéim rendkívül zsúfoltak. A fontosabb meccsekre kijárok, még akár idegenbe is elutazunk. Máskor megnézem a tévében a Lokit. Vagy ha éppen nem tartózkodom tévéközelben, akkor nézem a DVSC-meccseket telefonon vagy iPad-en.

Cívishír: Nyilván a válogatott-mérkőzéseket is követted? Tőled is megkérdem azt, amit a múlt héten a szintén DEAC-os Benczik Zsolttól: fejlődött a magyar foci, vagy a nyár eleji sikereket könyveljük el úgy, hogy volt néhány szép esténk?
Spitzmüller István: Mindenképpen fejlődött a válogatott, de annyira azért nem, hogy Anglia ellen továbbra is favoritok legyünk. Bár nagyszerű élményben volt részünk, nem az a realitás, hogy idegenben négy góllal jobbak vagyunk Angliánál. Az azonban benne van a pakliban, hogy bárkit meg tudunk lepni, és már a legnagyobbaknak sem ajánlott ellenünk a C-sorral kiállni. A fejlődésnek egyébként az a záloga, hogy most már komoly Bundesliga-csapatokban játszik a válogatott fele.

Cívishír: A lelki szemeiddel milyennek látod magad tíz múlva?
Spitzmüller István: Látok egy gyönyörű családot egy szép és nagy lánnyal, és látok egy ütőképes, NB II-es DEAC-ot is!

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: A világjáró Benczik Zsolt otthonra lelt a DEAC-nál]