Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVSC magabiztosan verte Lipcsei Péter csapatát

| 2021. 04. 04. | 20:42:00
A debreceniek jóval nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.
A DVSC magabiztosan verte Lipcsei Péter csapatát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Három hét szünet után rendeztek ismét fordulót a labdarúgó NB II-ben: a DVSC a Soroksárt látta vendégül. A vendégek egyszer már lógó orral távoztak Debrecenből ebben az NB II-es idényben, még decemberben a sereghajtó DEAC-tól szenvedtek vereséget. Ezek után a listavezető DVSC-től nem vártak más a debreceni futballhívek, mint magabiztos győzelmet.  

A testvérharc első összecsapására a 12. percig kellett várni, és a Lokiban játszó Szécsi, azaz Márk nyerte. Dzsudzsák balról adott pe pontosan, Márk remek ütemben érkezett és közelről a Gergő mellett a kapuba perdített (1-0).
 

Dzsudzsák és Szécsi Márk hozta össze az első gólt  (Fotó: Ásztai Csaba)

A Loki egyébként labdatartásra törekedett, de a sokpasszos játékot még bizony gyakorolni kell, ugyanis a sok eladott labda miatt több lehetőség is kínálkozott a soroksáriak előtt. Szerencsére a vendégek elügyetlenkedték a helyzeteiket, vagy ha ziccerbe kerültek, akkor Gróf védett parádésan. A 37. percben Ugrai is megszerezte első gólját piros-fehér színekben. Őt Bévárdi szolgálta ki jobbról, a beadás után a labda átszállt mindenki fölött, a hosszún helyezkedő Ugrai pedig az ötösről kapásból, védhetetlenül vágta a pettyest a soroksári kapuba (2-0).

Szünet után sem változott a játék képe, a Loki Dzsudzsák vezérletével hátul addig adogatott, amíg kicsalta a soroksáriakat, majd tempóváltással iramodott kapura. Néha egészen tetszetősen megoldották ezt a piros-fehérek, kár, hogy az akciók végén valami mindig közbejött, egy-egy láb vagy Szécsi kapus keze. Közben újabb Gróf-bravúrra volt szükség, a Soroksár ugyanis nem törődött be a null-kettőbe, és amikor labdát szerzett, forszírozta a támadásokat.

Az utolsó 15 percben helyzetkihagyó-bajnokságot rendezett a nagy fölényben futballozó Lokomotív, Bárány ledolgozhatta volna háromgólos hátrányát az NB II-es góllistán, de ezúttal átok ült rajta. A Loki ezzel együtt magabiztosan nyert és továbbra is vezeti a tabellát. Szerdán Dorogon játszanak a debreceniek.

Az állás

1 DVSC DVSC 30 19 6 5 66 25 41 63
2 VASAS FC VASAS FC 30 17 8 5 49 29 20 59
3 GYIRMÓT FC GYŐR GYIRMÓT FC GYŐR 30 17 5 8 39 24 15 56
4 PMFC PMFC 30 15 10 5 40 19 21 55
5 FC AJKA FC AJKA 30 15 3 12 55 40 15 48
6 SOROKSÁR SC SOROKSÁR SC 30 14 6 10 43 35 8 48
7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC  NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC  30 13 8 9 29 22 7 47
8 SZOMBATHELYI HALADÁS SZOMBATHELYI HALADÁS 30 12 10 8 38 25 13 46
9 BUDAÖRS BUDAÖRS 30 14 3 13 49 45 4 45
10 SZOLNOKI MÁV FC SZOLNOKI MÁV FC 30 11 10 9 28 30 -2 43
11 WKW ETO FC GYŐR WKW ETO FC GYŐR 30 11 8 11 41 31 10 41
12 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 30 10 9 11 34 42 -8 39
13 SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 30 10 6 14 30 48 -18 36
14 DOROGI FC DOROGI FC 30 8 10 12 26 39 -13 34
15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 30 7 12 11 29 43 -14 33
16 AQVITAL FC CSÁKVÁR AQVITAL FC CSÁKVÁR 30 7 10 13 46 53 -7 31
17 BFC SIÓFOK BFC SIÓFOK 30 9 3 18 40 52 -12 30
18 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 30 8 6 16 24 46 -22 30
19 SZENTLŐRINC SZENTLŐRINC 30 8 6 16 23 45 -22 30
20 DEAC DEAC 30 5 1 24 24 60 -36 16
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
Van, amiben a DVSC NB I-es rekorder
A debreceniek számára ez nem dicsőség.
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
A kis Loki ikszelt, a DEAC-osok emberhátrányban nyertek
Ismét pályára léptek a debreceniek.
DVSC: egy pont, ami édeskevés
DVSC: egy pont, ami édeskevés
Mezőnyfölény, helyzetek sokasága, de mindez kevés volt a debreceni győzelemhez.
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Legenda és stílusikon: 50 éves David Beckham
Páratlan pontrúgó technika és fegyelmezettség jellemezte aktív éveiben.
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A DVSC-nek mentális felépülésre van szüksége
A debreceni vezetőedzője fogalmazott így.
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Holtan találták meg a csepeli edzőt
Az elhunyt hozzátartozói azonosították a férfit.
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
A debreceni szurkolók rasszizmusáról írt a honatya
Egy videót is megosztott az oldalán.
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
DVSC-Kecskemét: pont került az óvási ügy végére
Az MLSZ illetékes bizottság a debreceniek javára döntött.
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
Ismét kiesőhelyen a DVSC!
A debreceniek helyzete komoly aggodalomra ad okot.
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Szoboszlai Dominik Magyarországnak is küldi a sikert
Bajnok a világ legeresőbb ligájában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
Végül csak megtört a hajdú-bihari kocsmaüzemeltető
A zárt ajtó mögött milliós értéket találtak a pénzügyőrök.
Hirdetés
Hirdetés
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés