Nagyot lépett előre a Loki a pécsi győzelmével

A labdarúgó NB II 29. fordulójában a listavezető Debreceni VSC a negyedik Pécsi MFC-nél vendégeskedett vasárnap. Rendkívüli fontosságú volt mindkét fél számára az összecsapás, hiszen a meccs előtt az volt a képlet, hogy a Loki nyer, a Pécs tetemes hátrányba kerül, de a hazaiak győzelem esetén a debreceni nyakára jönnek fel.
A Pécs igencsak agresszív letámadással kezdett, de gyorsan „belefutott a késbe”. Dzsudzsák a saját térfeléről indította Bárányt, aki elrobogott a jobb szélen, majd pontosan tálalt az akciót követő Szécsihez, aki közelről a jobb alsóba perdített (0-1). Ezután Gróf pillanati következtek, a DVSC kapusa kétszer is meleg helyzetben mentett. A 26. percben Pintér remek cselekkel tört be a pécsi tizenhatosra, ballábas lövését azonban védte a kapus. Az első félidőben a továbbiakban már nem forgott veszélyben egyik kapu sem, a mezőnyben birkóztak a fiúk.
Szünet után rögtön növelhette volna előnyét a Loki, ám egy tetszetős kontra végén Bódi nagy helyzetben mellé durrantott. A 60. percben is Bódi lábában maradt a gól. Dzsudzsák remek passza után került helyzetbe, ám éles szögből a jobb oldali kapufát találta telibe. A Loki egyébként végig labdatartásra törekedett a pécsi letámadással szemben, még leghátul is, néha hajmeresztő passzokba is bonyolódtak Kinyikék.
A 72. percben a Pécs új embere, Hegedűs dolgozta meg Grófot, egy támadáson belül kétszer is, ennél többre azonban nem futotta a hazai erejéből. A végén már a Loki is „ölte” a focit, de a cél szentesíti az eszközt. Kár, hogy a végén Baráth Péter egy csúnya belépőért piros lapot kapott, örömteli azonban az, hogy a hosszabbítás utolsó percében a kitámadó pécsieknek Bényei egy szép góllal megadta a kegyelemdöfést. A két csapat között 8 pontra nőtt a különbség a tabellán.


















