Hirdetés

Roby Baggio közös úton Debrecennel

Cívishír

2018.03.13. 17:31

Roby Baggio közös úton Debrecennel
A DEAC-csarnokban nagy taps fogadta a korszakos olasz játékost (Fotó: Cívishír)

A csatárcsillag által képviselt módszer a gyerekek kreativitását erősíti.

Hirdetés

1993. Aranylabdás futballistája „boldog, hogy egy ilyen nagy egyetemre hozhatta el munkamódszerét, s reméli, hozzájárulhatnak mind a város, mind a labdarúgás sikeréhez”. Robert Baggio kedden mondta ezt a Debreceni Futballegyetem vendégeként, ahová a 7–16 éves fiatalok tehetségfejlesztésére épülő FuNino-edzésmódszer megismertetése érdekében érkezett munkatársaival.

A program az olasz csillagnál is jobban kötődik a 2016-ban elhunyt hokitrénerhez, Horst Weinhez, akinek köszönhetően már a világ 31 országában alkalmazzák, s 15 ezer edzőt képeztek eddig. Leginkább a Barcelonával szoktak példálózni, ugyanis a katalán óriás utánpótlás-képzésében is használják.

Mint Marcello Nardini, a program szakmai vezetője elmondta, FuNino-szemléletben maga a játék a legfőbb mester, a gyermek pedig a főszereplő, akinek meg kell értenie a futball nehézségeit a lehetséges megoldásokkal együtt. Vagyis az edzőnek a játékosok aktív tudásának fejlesztése érdekében nem elmagyaráznia kell, hogy mi a helyes, hanem a megfelelő modell kiválasztásával szembesíteni a gyereket a nehézségekkel és rávezetni a megoldásra. A gyerekeknek 14 éves korukig nincs is posztjuk, hanem a sokoldalúságuk és az alkalmazkodósképességük erősítése érdekében mindenféle pozícióban helyt kell állniuk.

A kétnapos debreceni esemény az MLSZ kreditpontszerző továbbképzése. 

Roberto BaggioDebreceni FutballegyetemFuNino

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

.