Kapaszkodik a Loki, vagy tovább zuhan?

A DVSC szombaton Sopronban lesz a Szombathelyi Haladás ellenfele a labdarúgó NB I. soron következő fordulójában.
A vasi gárda a Loki közvetlen riválisa a tabella jelenlegi állása alapján, hiszen a debreceniek előtt áll, két ponttal többet szerezve az eddigi 16 forduló során. A Haladás előnye - többek között - annak is köszönhető, hogy nyáron nyerni tudott a Nagyerdei Stadionban: augusztus 17-én a légiós Williams góljával vitte el a három pontot a Hali Debrecenből.
A DVSC azóta is botladozik, de ugyanez elmondható stadionjának építése miatt albérletbe kényszerülő szombathelyi együttesről is.
Jó kezdés után Halmosiék is visszaestek, és a debreceniekhez hasonlóan beleszürkültek a mezőnybe.
A soproni derbi abból a szempontból rendkívül fontos, hogy melyik csapat kerül közelebb az élmezőnyhöz, vagy a kieséstől fenyegetett alsóházhoz.
Nehéz meccsre számítok, de mindenképp győzni szeretnénk. Nincsenek igazán kiemelkedő játékosai a szombathelyieknek, csapatként viszont kiválóan funkcionálnak. A széleken kimondottan erősek, erre külön oda kell majd figyelnünk. Ha fejben mindenki kellőképp odateszi magát, nem érhet bennünket meglepetés
- fogalmazott Tőzsér Dániel a klubja honlapján.
A Haladás-DVSC találkozót szombaton 15.30-tól rendezik Sopronban. A mérkőzést Szabó Zsolt vezeti.
Az állás
1 | Vasas | 16 | 9 | 4 | 3 | 26–15 | +11 | 31 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
2 | Videoton | 16 | 8 | 3 | 5 | 35–18 | +17 | 27 |
3 | Ferencváros | 16 | 7 | 5 | 4 | 31–24 | +7 | 26 |
4 | Budapest Honvéd | 16 | 7 | 4 | 5 | 25–16 | +9 | 25 |
5 | Mezőkövesd | 16 | 6 | 5 | 5 | 18–20 | -2 | 23 |
6 | Újpest | 16 | 5 | 7 | 4 | 26–24 | +2 | 22 |
7 | Haladás | 16 | 6 | 4 | 6 | 19–20 | -1 | 22 |
8 | Debrecen | 16 | 5 | 5 | 6 | 20–22 | -2 | 20 |
9 | MTK | 16 | 4 | 6 | 6 | 10–17 | -7 | 18 |
10 | Paks | 16 | 3 | 8 | 5 | 15–21 | -6 | 17 |
11 | Diósgyőr | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–33 | -12 | 15 |
12 | Gyirmót | 16 | 3 | 4 | 9 | 8–24 | -16 | 13 |


















