A budapesti nagy falaknál ütköznek meg a debreceniek

Egy hét szünet után rendeznek ismét bajnoki fordulót a labdarúgó NB I-ben, a DVSC az MTK otthonába látogat.
A fővárosi kék-fehérek jelenleg a kilencedik helyen állnak a tabellán, mérlegük négy győzelem, öt döntetlen és hat vereség. Felemás teljesítményt nyújtanak, hiszen legyőzték többek között a Ferencvárost és a Videotont, ugyanakkor a Honvédtól ötöt kaptak, és kikaptak a Gyirmóttól és a Mezőkövesdtől is. Legutóbb a Haladás otthonában 1-1-es döntetlent játszottak.
A DVSC is messze elmarad a várakozásoktól, legutóbb hazai pályíán a Mezőkövesdet sem tudta legyőzni.
Azt gondolom, legutóbb a Mezőkövesd ellen a támadósorban való átütőerő hiányzott a leginkább. A vendégek jól megszervezték a védekezésüket, sokszor kilenc-tíz emberrel álltak a saját tizenhatosukon belül. Nehezen találtunk rajtuk fogást, amikor pedig sikerült helyzetet kialakítanunk, hiányzott az az ösztön, amely kellett volna a győzelemhez
– mondta a dvsc.hu-nak Szakály Péter a gól nélküli döntetlent hozó meccsről. A csapatkapitány ugyanakkor optimistán tekintett az MTK elleni bajnoki elé.
Azt gondolom, a hétvégi MTK elleni idegenbeli meccsünk létfontosságú lesz. Véleményem alapján az elmúlt hetekben megtaláltuk azt a játékot, amelyet vendégként kell játszanunk, a hazai formánkon viszont javítanunk kell. A fővárosiaknál is történtek változások, felépült a szép, új stadionjuk, amely nekik is és a magyar futballnak is jó. Egy picit kétarcú csapatnak tartom a kék-fehéreket, otthon és vendégként is képesek jó teljesítményt nyújtani. Erős csapatuk van, elöl Torghelle Sanyi és Kanta Józsi, a védelemben pedig Vukmir az, akire különösen figyelnünk kell. Azonban mi is egyre jobban nézünk ki mind fizikálisan, mind taktikailag. Nehéz mérkőzésre számítok az MTK ellen, de természetesen bízom a debreceni győzelemben.
Az MTK-DVSC bajnokit november 19-én, szombaton 15.30-tól játsszák.
Az állás
1. | ![]() |
Vasas | 15 | 9 | 3 | 3 | 24-13 | 30 |
2. | ![]() |
Videoton FC | 15 | 8 | 3 | 4 | 34-16 | 27 |
3. | ![]() |
Ferencváros | 15 | 7 | 4 | 4 | 29-22 | 25 |
4. | ![]() |
Budapest Honvéd | 15 | 7 | 3 | 5 | 24-15 | 24 |
5. | ![]() |
Haladás | 15 | 6 | 4 | 5 | 18-18 | 22 |
6. | ![]() |
Mezőkövesd- Zsóry | 15 | 5 | 5 | 5 | 16-19 | 20 |
7. | ![]() |
DVSC | 15 | 5 | 4 | 6 | 19-21 | 19 |
8. | ![]() |
Újpest FC | 15 | 4 | 7 | 4 | 24-23 | 19 |
9. | ![]() |
MTK | 15 | 4 | 5 | 6 | 9-16 | 17 |
10. | ![]() |
Paksi FC | 15 | 3 | 7 | 5 | 14-20 | 16 |
11. | ![]() |
Gyirmót FC | 15 | 3 | 4 | 8 | 7-22 | 13 |
12. | ![]() |
Diósgyőr | 15 | 3 | 3 | 9 | 19-32 | 12 |


















