Két bajnokit vív a Loki a héten. Hat ponttal elégedettek leszünk!

A DVSC két bajnoki találkozót játszik ezen a héten. Előbb kedden este 20 órától fogadja a Budapest Honvédot, majd szombaton 18 órától a Diósgyőr vendége lesz.
A Loki eddig messze a várakozások alatt teljesít ebben a szezonban. A kilencből mindössze három meccset tudott megnyerni, négyszer kikapott és a gólkülönbsége is negatív, ráadásul a Magyar Kupából is kiesett egy NB III-as társasággal szemben. Egy biztos: a piros-fehér szurkolók nem ilyen bajnoki kezdésről álmodoztak!
A keddi ellenfél, a Honvéd sem sziporkázik, inkább felemás teljesítményt nyújt. A kispestiek három ponttal többet szereztek, mint a debreceniek, hiszen amíg 5-0-ra legyőzték az MTK-t, addig a Loki simán kikapott a Fradi otthonában.
Reménykedünk, hogy a DVSC éppen kedden este, a Honvéd táltosodik meg! Mi mást tehetnénk? A találkozóra a jegyek elővételben megvásárolhatók a szokott helyen, a stadion shopjában, illetve a nagyerdeistadion.hu oldalon.


















