Elkezdődött az odamondogatás a BMW miatt

A Kassa megyei önkormányzat elnöke kritizálta a szlovák gazdasági minisztériumot, amiért nem vonták be őket a BMW-vel való beruházási tárgyalásokba. Mint ismert, a német ipari óriás Debrecent választotta új gyárának helyszínéül, a második számú magyarországi városnak szlovák és romániai vetélytársakak ellenében sikerült nyernie,
– A gazdasági minisztérium sem az érintett településeket, sem pedig a régió szervezeteit, köztük Kassa megye önkormányzatát sem szólította meg. Pedig ők szintén aktívan bekapcsolódhattak volna a tárgyalásokba, és helyi kapcsolataik kihasználásával segíthették volna az autógyárral folytatott tárgyalásokat – idézte a szlovákiai Új Szó Rastislav Trnkát.
A valósághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormány a Kassához közeli Enyickén 250 hektáros stratégiai ipari park létrehozásáról döntött a tavasszal. Trnka azonban úgy látja, a terület nem volt időben és megfelelően felkészítve egy ilyen mértékű befektetésre, s „a mulasztás komoly károkat okozott”. A gazdasági tárca vezetője „abszurdnak és totálisan tájékozatlannak” nevezte Trnka állításait.
[Beillesztett cikk: Trumpnak is köszönheti Debrecen a BMW-t?]


















