Hirdetés
Az Uber után a Boltot is megfúrják a taxisok?
Semmisítsék meg a szerződését személyszállításra - követelik.

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zoltán azt kéri a fővárostól, hogy semmisítsék meg a Bolt szerződését személyszállításra, mert az szerinte jogellenes. A szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt emelt kifogást – derült ki abból a levélből, ami az Index birtokába jutott.
„A fő probléma, hogy nem azonos feltételek mellett kell versenyezniük a szereplőknek. Mi azt kérjük és azt is várjuk el, hogy szabályos módon történjen a fuvarszervező cégek minősítése és az engedélyek kiadása.”
– állította a lapnak Metál.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.

„Az ukrán titkosszolgálatok célkeresztjében van Magyarország”
Így a biztonságpolitikai szakértő.

Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.

Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.

Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Két induló lesz a májusi választáson, amelyet a Mi Hazánk és a TISZA szavazói is eldönthetnek.

Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.

Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.

Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Eddig több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel.

Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – mondta.

Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
A választást május 28. és június 1. között online folytatják le.

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról
Eljárás indult ellene.

Az új pápa már járt Magyarországon
Ferenc pápa delegációjának tagja volt.

Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.

A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.

Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.

Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.

A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.

Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.

Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.

Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.

A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.

Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.

Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.

Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Olvasta már?

Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.

Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.

Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Támogatott tartalom

Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.

Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.

Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.

Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés