Négyezren „szavaztak” az elhunyt polgármesterre

Bár az ellenzék sok pártja is visszalépésre szólította fel az MSZP-s Csorbai Ferencet, ő ezt nem tette meg, és úgy lett polgármester Mohácson, hogy míg ő 1867 érvényes szavazatot kapott, a választók 4076 érvénytelen szavazatot is leadtak. Ez 68 százalék!
A mohácsiak nagy többsége azért szavaztott érvénytelenül, mert méltánytalannak tartotta a helyzetet, hogy Szekó József halála miatt a szavazólapon csak egy név, a szocialista Csorbai Ferencé szerepelt.
Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember 27-én, életének 65. évében hunyt el tragikus körülmények között. Mohácsot 1998 óta irányította polgármesterként, mindig nagy fölénnyel nyerte a választásokat. 2014-ben 69,72 százalékkal győzött, Csorbai Ferenc akkor 11 százalékot kapott.
[Beillesztett cikk: Az ellenzéki oldalon a kommunista a nyilasra szavaz, és fordítva - így Kósa Lajos]


















