Azt mondja, nem terrorcselekmény volt.
Salah Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte csütörtökön a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőper tárgyalásán, hozzátéve, hogy nem a 2015 novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfi, hanem később meghalt társa lőtt rá a rendőrökre a belga fővárosban.
Abdeslam, elfogása után:
Sven Mary ügyvéd arról számolt be, hogy több ügyészségi dokumentum is franciául íródott, nem flamand nyelven, s ez ebben az esetben nem felel meg a Belgiumban hatályos nyelvhasználati törvényeknek, az eljárást ezért véleménye szerint meg kell szüntetni. Kijelentette emellett, nem Abdeslam lőtt rá a rendőrökre 2016 márciusában Brüsszelben, hanem egyik társa, akit a rendőrök a helyszínen agyonlőttek. Továbbá
A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett 2016. november 13-i terrorcselekményeknek 130 halálos áldozata volt.hangsúlyozta: nincs olyan eleme a történteknek, amely terrorcselekményre utalna, mindössze spontán menekülési kísérletről volt szó.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)