Áder János most nagyon boldog lehet

Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje az államfői posztra. Az elnökválasztás várhatóan március 13-án lesz a parlamentben, de az erről szóló végleges döntést Kövér László házelnök hozza majd meg - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén, Visegrádon tartott sajtótájékoztatón.
A politikus elmondta: a frakciószövetség támogatta azt a kezdeményezést, hogy ha két államfőjelölt lesz, akkor a szavazás előtt mindketten felszólalhassanak az Országgyűlésben,
parlamenti vita azonban nem lesz.
Kósa Lajos felidézte, hogy amikor a szocialisták adták a parlamenti többséget és a Ház elnökét, akkor kettős jelölés esetén sosem volt lehetőség a jelöltek parlamenti megszólalására a voksolás előtt. Ezzel szemben "mi az ellenzék jelöltjének is megadjuk a lehetőséget, hogy szóljon" - mondta.
A Fidesz belső szabálya szerint a frakciószövetség elnöke, Orbán Viktor tett javaslatot a köztársasági elnök személyére. Az egyöntetű támogatás azt jelenti, hogy az összes fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselő aláírja majd az Áder Jánost támogató javaslatot
- közölte Kósa Lajos, aki kérdésre közölte, a budapesti olimpia témája nem kerül szóba a tanácskozáson.


















