A köztévé elhallgatta, hogy gyilkossággal gyanúsítanak egy migránst

Németországban széles körben bírálják az ARD országos köztelevíziót, amiért nem számolt be egy nemi erőszak és gyilkosság gyanúsított fiatalkorú afgán menedékkérő őrizetbe vételéről.
Sorozatgyilkos lehet
A baden-württembergi Freiburgban nevelőszülőknél elhelyezett 17 éves menedékkérőt egy 19 éves helyi egyetemista lány halálával kapcsolatban gyanúsították meg. A holttest még október közepén került elő, és miután november elején az alig 20 kilométerre fekvő Endingennél történt egy hasonló haláleset, felmerült, hogy fiatal nőkre vadászó sorozatgyilkos jelent meg a térségben, aminek révén az ügy országos figyelmet keltett.
A gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe, és míg a ZDF országos köztelevízió és a kereskedelmi csatornák beszámoltak a nyomozás fejleményéről, az ARD esti híradójában nem szerepelt a hír. A szerkesztőséghez már akkor számos panasz érkezett, mire egy közösségi oldalon közölték, hogy azért tekintettek el az eset ismertetésétől, mert nem országos, hanem csak regionális jelentőségű ügynek értékelték, és betartották azt a szabályt, hogy származástól függetlenül fokozottan kell védeni a fiatalkorúakat.
Olaj a tűzre
A szerkesztőségi állásfoglalás olajat öntött a tűzre. Utána már nemcsak nézők, médiafogyasztók bírálták a csatornát, hanem számos szerkesztőség is. Például a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap, amely hétfői kommentárjában kiemelte: kétségtelen, hogy az ügynek van hírértéke, és nem szabad elhallgatni egy gyilkosságot, ha a gyanúsított menekült. Hozzátették, hogy biztosan rosszul jár, aki görcsösen igyekszik elkerülni, hogy elnyerje a +rossz oldal+ tetszését.
Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Stern című hírmagazin is, amely szerint az ARD-nél hibáztak, de nem ez a legrosszabb az ügyben, hanem az, hogy "a nap egyik legfontosabb hírének elhallgatásával" akaratlanul is azoknak a malmára hajtják a vizet, akik a közönség szándékos félrevezetésével vádolják a hagyományos médiumokat és a hazug sajtó (Lügenpresse) bélyeget sütik rájuk.


















