Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szeged most megkapta azt, ami Debrecennek már 19 éve megvan

| 2021. 12. 10. | 16:30:00
Csányi Sándor tulajdonosa szerint a klub infrastruktúráját tekintve megelőzte a rivális Veszprémet.
Szeged most megkapta azt, ami Debrecennek már 19 éve megvan
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Pick Szeged az új otthonában 30-26-ra legyőzte a német THW Kielt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Ez volt a szegedi csapat első mérkőzése a délután felavatott Pick Arénában, amely 8143 fős befogadóképességével Magyarország harmadik legnagyobb csarnoka.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen elmondta, a Pick Aréna a vidék legnagyobb kézilabdacsarnoka, melyhez edzőpálya, és az akadémistákat kiszolgáló létesítmény is kapcsolódik. Felidézte, Magyarország 2018 nyarán nyerte el az Európa-bajnokság rendezésének jogát. A magyar építőipar teljesítményét mutatja, hogy két és fél évvel a fővállalkozói szerződés aláírását követően megrendezhették a csarnok átadóját - mondta. A miniszter emlékeztetett rá, hogy az arénától néhány száz méterre tavaly adták át Szeged új uszodáját, amely a vízilabdasport otthona.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke kifejtette, a Szegeden folyó szakmai munka az elmúlt években Európa élvonalába juttatta a Pick Szegedet, és az egyesület több mint 400 utánpótlás sportolót is nevel. A Pick Aréna Magyarország harmadik legnagyobb csarnoka, melyre minden szegedi büszke lehet - hangsúlyozta. A csarnok a szegedi kézilabdacsapatnak, a kézilabdát választó fiataloknak, a sportágat szerető szurkolóknak épült, és nemcsak sportesemények, hanem koncertek, rendezvények helyszínül is szolgál majd - mondta az elnök.

Csányi Sándor, a Pick Szeged tulajdonosa szerint a hatvan esztendeje alakult, 1993-tól a Pick Szeged nevet viselő klub eddig méltatlan körülmények között játszott a Szegedi Sportcsarnokban. Az új csarnok elkészültével a klub infrastruktúráját tekintve megelőzte a rivális Veszprémet. Hangsúlyozta, a klub ugyanolyan hangsúlyt helyez az utánpótlás-nevelésre, mint az élsportra. A Pick Szeged jelenleg négy játékost ad a válogatottnak, és bízik benne, hogy a klub akadémiájának köszönhetően a jövőben több magyar játékost tudnak beépíteni a csapatba.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Három debreceni a brazilok elleni keretben
Edzőmeccset játszik a válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Hirdetés
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés