Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Loki első embere bocsánatot kér a szurkolóktól

| 2018. 06. 04. | 14:20:00
A debreceniek nagy csalódást okoztak a híveiknek.
A Loki első embere bocsánatot kér a szurkolóktól
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az európai kupaszereplést jelentő hely elérése volt a DVSC-TVP célja a női kézilabda NB I. 2017/2018-as idényében, ettől azonban messze elmaradt a gárda, a szezon végén csak a kilencedik helyen zárt.

Nagy csalódás volt számunkra az egész szezon, ezt tetőzte be az MTK elleni vesztes búcsú, úgyhogy bocsánatkéréssel tartozunk szurkolóink, támogatóink és az egész város felé

– fogalmazott a csapat első embere, Ábrók Zsolt, amikor klubja honlapjának az idény teljesítményét értékelte. Az ügyvezető annak fényében is csalódás a kilencedik hely, hogy rendkívül peches volt a csapat, amelynek az egész szezonban egy olyan meccse sem volt, ahol a legerősebb összeállításban tudott volna felállni.

Sajnos jócskán kijutott idén a sérülésekből, de ezzel együtt borzasztó nagy csalódás volt a szereplésünk. Az okokat már hónapokkal ezelőtt elkezdtük feltárni, az a célunk, hogy egy teljesen más struktúrával, szemlélettel tudjunk nekifutni a követező bajnokságnak. A felelősség közös, mindenkinek megvan benne a része

- mondta kritikusan Ábrók Zsolt, aki azonban nem csügged. Elmondása szerint az új edzővel már február óta a következő szezont próbálták megalapozni.

Pal Oldrup Jensen több alkalommal is Debrecenben járt és a felnőtt kereten kívül a teljes utánpótlást is megnézte, feltérképezte. Tanulunk ennek az évnek a hibáiból, s ennek az előnyit a következő szezonban fogjuk látni. Az elmúlt években többször említettem, hogy nem tudunk magyar játékost igazolni, most tört meg ez a jég. A következő bajnokságban hét helyett négy külföldi kézilabdázónk lesz, s négy év után először fordul elő, hogy nem igazolunk új légióst. Fiatal csapatunk lesz, a célok pedig nem változtak, jövőre is nemzetközi kupaszereplést érő helyre szeretnénk odaérni!

A női kézilabda NB I. végeredménye:

1. Győri ETO  26 25 0 1 860:568 50
2. Ferencvárosi TC  26 25 0 1 878:587 50
3. Érd  26 19 0 7 736:626 38
4. Dunaújváros  26 17 2 7 734:642 36
5. Siófok KC  26 17 1 8 753:695 35
6. Vác  26 15 1 10 805:735 31
7. Kisvárda  26 13 2 11 632:635 28
8. Alba Fehérvár  26 9 4 13 682:716 22
9. DVSC-TVP  26 10 2 14 662:706 22
10. Budaörs  26 8 1 17 710:792 17
11. MTK Budapest  26 5 4 17 655:760 14
12. Békéscsaba  26 5 1 20 654:812 11
13. Kecskemét  26 3 1 22 595:831 7
14. Vasas  26 1 1 24 586:837 3

[Beillesztett cikk: A Lokitól a nőkön át a csülökpörköltig]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés