Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Na végre! Debreceni parádénak tapsolhatott a közönség!

| 2018. 02. 18. | 23:26:00
A DVSC hozta a kötelezőt.
Na végre! Debreceni parádénak tapsolhatott a közönség!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Kecskemét együttesét látta vendégül a DVSC a női kézilabda NB I-ben, mégpedig szokatlan időpontban, vasárnap este nyolctól, a szomszédban, a Főnixben zajló kosárlabda-kupadöntő miatt.

A debreceniek rosszul kezdtek, szinte mindent kihagytak, amit csak lehetett, de utána beindultak, és nem adtak esélyt a vendégeknek. Főleg szünet után indult be a debreceni henger, Deszpotovics elöl, Lajtos kapus pedig leghátul volt ellenállhatatlan. A DVSC így hozta a kötelezőt.

A csapat vasárnap hosszú időre vett búcsút a közönségétől, hiszen a következő hazai mérkőzését majd április 6-án játssza. A szakmai stáb a köztes időszakban hazai edzőmeccseket tervez.

Mesterszemmel

Vida Gergő: – A tizenötödik percben kezdtünk el védekezni, ekkor sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Átlendültünk a holtponton, és ez sorsdöntőnek bizonyult.
Marosán György: – Jól kezdtük a mérkőzést, majd jött egy hullámvölgy, amit jól használt ki a DVSC. Teljes szívvel játszottunk, de sokat hibáztunk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a Debrecen otthonában kell megszereznünk azokat a pontokat, amelyek a bennmaradáshoz kellenek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Hirdetés
Hirdetés
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Hirdetés
Gazdaság
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés