Szakítás úriemberek módjára. Ez Debrecen!

Amint arról beszámoltunk, a DVSC női kézilabdacsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Anton Tiselj szlovén vezetőedzővel, aki két éve irányítja a gárdát, és a szombati, Ferencváros elleni derbin ül utoljára a Loki kispadján. Az indoklás szerint a korábbi BL-győztes tréner azért távozik, mert a debreceni klubvezetés úgy ítélte meg,
nincs már meg a korábbi tűz és összhang a csapatnál, elillant a kohézió a társaság és edzője között.
Ritka a magyar sportéletben az, hogy egy menesztett edzőt nyilvánosan is elbúcsúztatnak, Tone Tiseljtől azonban a Vasas elleni hazai bajnoki mérkőzés után (január 10., szerda) elköszönhetnek a drukkerek a Hódosban. Mindez azt jelenti, hogy úriemberek közötti békés szakításról van szó, a szlovén szakember érdemeinek elismerése mellett.
Kétségtelen, hogy Tiselj edző visszavezette a piros-fehéreket a nemzetközi porondra, és ez sok szurkolót töltött el boldogsággal, még akkor is, ha ott nem sikerült maradandót alkotni. A DVSC honlapja szerint a komoly sikerekhez (négy BL-döntő, ebből két aranyérem) szokott tréner nagy alázattal kezdett munkához a magyar középcsapatnál, amellyel
a bajnokságban a négy közé jutott, a Magyar Kupában pedig bronzérmet szerzett.
Hétfőtől már Vida Gergő irányítja az edzéseket. Az eddig az utánpótlásban dolgozó szakember a szezon végéig kapott megbízást, a szakmai stáb többi tagja folytatja munkáját.
A női kézilabda NB I. állása:
1. | Ferencvárosi TC | 9 | 9 | 0 | 0 | 288:212 | 18 |
2. | Érd | 11 | 9 | 0 | 2 | 334:267 | 18 |
3. | Győri ETO | 9 | 8 | 0 | 1 | 295:195 | 16 |
4. | Vác | 8 | 6 | 0 | 2 | 256:212 | 12 |
5. | Siófok KC | 9 | 6 | 0 | 3 | 268:242 | 12 |
6. | Alba Fehérvár | 9 | 4 | 2 | 3 | 252:235 | 10 |
7. | Dunaújváros | 9 | 4 | 1 | 4 | 243:230 | 9 |
8. | Budaörs | 10 | 4 | 1 | 5 | 268:276 | 9 |
9. | DVSC-TVP | 9 | 4 | 0 | 5 | 220:251 | 8 |
10. | Kisvárda | 8 | 3 | 1 | 4 | 208:206 | 7 |
11. | Kecskemét | 10 | 2 | 1 | 7 | 248:318 | 5 |
12. | MTK Budapest | 9 | 0 | 3 | 6 | 222:276 | 3 |
13. | Vasas | 9 | 0 | 1 | 8 | 187:305 | 1 |
14. | Békéscsaba | 9 | 0 | 0 | 9 | 214:278 | 0 |


















