Az ifjú titán Debrecenben folytatja

A debreceni egyetemisták tavalyi idényének egyik jellemzője volt, hogy a szokásosnál nagyobb számban jelentek meg és épültek be a keretbe tehetséges, fiatal játékosok. Közülük az egyik meghatározó személyiség volt Mihalik András, aki a Toronto Titans és a finn Kiekko-Vantaa csapatainál eltöltött szezonok után már a 2020-21-es idényben feltűnt a DEAC együttesében, az elmúlt szezont viszont már végigjátszotta a felnőttek között. Ez idő alatt 23 alapszakasz- illetve egy playoffpontot szerzett és kívülről úgy látszott, különösebb gond nélkül illeszkedett be „nagyok” közé.
– Remélem, hogy a következő bajnokságban is sok lehetőséget kapok, a helyzeteimet azonban a tavalyinál jóval jobb hatásfokkal igyekszem majd kihasználni. Ezen a téren mindenképpen fejlődni szeretnék! Bízom abban, hogy sikerül magamra vonni a felnőtt válogatott stábjának figyelmét is. Már elkezdtem az erőnléti munkát és folytatni szeretném egészen a csapatszintű edzések kezdetéig – nyilatkozta Mihalik András, aki nem mellesleg éppen május 4-én ünnepli 20. születésnapját.
[Beillesztett cikk: A Mihalik fivérek példát mutatnak Debrecen ifjúságának]


















