A székely medvék megint borsot törtek a debreceniek orra alá

Mindenszentek ünnepén a Gyergyószentmiklós együttesét látta vendégül a DEAC az Erste Ligában. A meccs előtt a felek döntetlenre álltak eddig ebben az idényben: a Gyergyó győzni tudott Debrecenben, a DEAC pedig visszavágott Gyergyószentmiklóson. Reméltük, ezúttal a hazai pálya előnyét élvező csapat aratja le a babérokat a végén, de csalódnunk kellett.
A debreceniek hiába támadtak többet már az első harmadban is, gyergyói előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A DEAC emberelőnyben kapott gólt, miután a legjobb hátvédje, Vokla Roland utolsó emberként korongot vesztett. A második harmad derekán egy tetszetős akció végén növelte előnyét a székelyföldi együttes. Innentől kezdve minden egy lapra feltéve támadott, küzdött, harcolt az egyenlítésért a debreceni legénység, de a vendégek finn kapusának az eszén nem tudtak túljárni a fiúk.
Amikor már azt hittük, hogy a DEAC akkor sem lő gólt, ha reggelig játsszák a meccset, Szoszunov egy szép távoli lövéssel szépített. Visszajött a remény, hogy pontot, pontokat szerez ezen a meccsen a hazai gárda, és mentek is előre a fiúk becsülettel, ám nem tudták begyötörni az egyenlítő találatot. Sőt, a végén még az üresen maradt debreceni kapuba is betaláltak a gyergyóiak.
A DEAC vasárnap a Ferencváros vendége lesz, majd november 25-én, pénteken játszik legközelebb itthon, amikor a Dunaújvárost fogadja.
Mesterszemmel
Kecskeméti Áron pályaedző: – Soha rosszabb vesztes meccset! Amikor a csapat kihozza magából a maximumot, akkor bármi is az eredmény, emelt fővel jöhet le mindenki a pályáról. Ma benne volt a meccsben az is, hogy mi nyerünk, hiszen igencsak nagy kihívás elé állítottuk a gyergyói kapust. Vannak olyan napok, amikor egyszerűen semmi sem megy be.
Szilassy Zoltán: – Inkább küzdelmes volt ez a meccs, mint látványos, de ez a kisebb pálya következménye, itt másképp kell hokizni. Elégedett vagyok a csapatommal, hiszen egy gólon tudtunk tartani a komoly támadópotenciállal rendelkező debreceni együttest. Hiányérzetem csak amiatt van, hogy bár sokat tartózkodtunk a hazai harmadban, nem lőttünk eleget kapura. Kilencpontos túrán vagyunk túl, egy rossz szavam sem lehet.


















