Kőkemény csatát nyert a DEAC a Farkasok ellen

A Brassó együttese látogatott Debrecenben a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. A két együttes az erdélyi nagyvárosban már találkozott egyszer, akkor 3-1-es hazai siker született, így igazán fűtötte a visszavágás vágya a debrecenieket, akik ennek megfelelően nagy elánnal kezdtek, és álomrajtot vettek. Négy és fél perc alatt egy okos Spirko-találattal és egy bődületes erejű Zalamaj-bombával kétgólos előnyre tettek szert, majd a harmad végén Novotny növelte az előnyt, csakhogy a cseh légió is feliratkozzon az eredményjelzőre.
Ezzel azonban nem dőlt még el a meccs, a jégkorongban egy perc alatt is lehet hármat lőni, és a Brassó is arra tett fel mindent, hogy őrült tempót diktálva megtöri a debrecenieket. Csak éppen Hetényi Zoltán kapussal nem számoltak, aki bombaformában védett, és a meccs végéig – merthogy a találkozó csak egy üreskapus góllal dőlt el tíz másodperccel a vége előtt – hatvanegy lövésből hatvanat hatástalanított, amivel döntő érdemeket szerzett a debreceni győzelemben. Hiába vették sortűz alá a brassóiak a debreceni kaput, a korong egyszerűen ragadt a DEAC kapusához. Ugyanakkor dicséret illeti a játékosokat is, hiszen ha kellett, önfeláldozóan védekeztek, belevetődtek a korong útjába, több mint húsz alkalommal blokkolták a brassói lövéseket!
A DEAC óriásit küzdve szerezte meg a győzelmet, vasárnap pedig jó eséllyel gyarapíthatja pontjai számát, hiszen a sereghajtó fehárvári csikócsapatnál vendégeskedik, majd november elsején, kedden az élcsapat Gyergyószentmiklóst látja vendégül.
Mestermérleg
György József: – Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyerni, köszönhetően elsősorban Hetényi Zoltánnak, aki azokat a lövéseket is védte, amiket én már bent láttam, és nem hittem sokszor a szememnek. Ez a bajnokság már csak olyan, hogy nekünk minden pontért vért kell izzadnunk.
Dave MacQueen: – Annak a csapatnak a koncentrációjával nagy gond van, amelyik 61 lövésből mindössze egy gólt tud szerezni. De ha még hozzáadom az előző napi, miskolci teljesítményünket is, akkor még siralmasabb az eredmény: 105 lövésből egyetlen gól. Már tendencia, hogy az első percekben hátrányba kerülünk, és utána csak futunk az eredmény után.
Az állás
1 | Bp. JAHC | 11 | 8 | 1 | 0 | 2 | 55 | 28 | +27 | 26 |
2 | Gyergyói HK | 10 | 7 | 0 | 0 | 3 | 49 | 27 | +22 | 21 |
3 | DVTK | 11 | 5 | 2 | 1 | 3 | 35 | 29 | +6 | 20 |
4 | Csíkszereda | 11 | 5 | 1 | 3 | 2 | 37 | 31 | +6 | 20 |
5 | FTC | 9 | 6 | 0 | 0 | 3 | 30 | 24 | +6 | 18 |
6 | DEAC | 13 | 5 | 1 | 1 | 6 | 44 | 47 | -3 | 18 |
7 | Brassó | 12 | 4 | 1 | 0 | 7 | 29 | 37 | -8 | 14 |
8 | Dunaújváros | 12 | 3 | 2 | 1 | 6 | 31 | 43 | -12 | 14 |
9 | UTE | 10 | 3 | 0 | 1 | 6 | 29 | 34 | -5 | 10 |
10 | FEHA19 | 11 | 1 | 0 | 1 | 9 | 17 | 56 | -39 | 4 |
[Beillesztett cikk: Botrány! Nem engedték be a Fradi-meccsre az erdélyi magyar válogatott játékost]


















