Négy fiatal vállára tesznek nehéz terhet Debrecenben, mert kiharcolták

A napokban négy fiatal játékos szerződtetését jelentett be a DEAC jégkorongcsapata. A bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes együttes szerződést kínált Antek Tamás, Mark Szmirnov, Jakabfy Sámuel és Sándor Bence számára, aki elfogadták az ajánlatott. Tavaly mindannyian a végül bronzérmes U20-as együttesben szerepeltek, de időnként az Erste Ligában is játéklehetőséget adott nekik György József vezetőedző. Az új szezonban már oszlopos csapattagként kell megállniuk a helyüket.
Antek Tamás, 18 éves, kapus

Tősgyökeres debreceni, a Debreceni Hokiklub neveltje. Az elmúlt szezon hozta meg számára az áttörést; részt vett a Divízió 1/A csoportos junior világbajnokságon, itthon 20 junior találkozón lépett a jégre és a 91,7 százalékos védési hatékonysága nagy szerepet játszott abban, hogy a DHK – története során először – bronzérmes helyezést ért el ebben a korosztályban. Az Erste Ligában 14 mérkőzésen pótolta a sérülés miatt hiányzó Hetényi Zoltánt, az átlagteljesítménye 88,9 százalékos volt. Egy 18 évestől ez nem rossz!
Mark Szmirnov, 20 éves, csatár

A 20 éves orosz Jaroszlavlban született, az oroszországi nagyvárosban kezdett jégkorongozni. A 2020-21-es idényben szerződött Debrecenbe, ahol 42 pontjával junior bajnoki bronzéremhez segítette csapatát. Nem késett sokáig a felnőttcsapat meghívása sem, Mark négyszer kapott lehetőséget az Erste Liga alapszakaszában, ötször a playoffban, és a bizalmat 1+3 pont megszerzésével hálálta meg. Most az első teljes szezonjára készülődhet Debrecenben.
Jakabfy Sámuel, 20 éves, védő

Jakabfy Sámuel 20 évvel ezelőtt, Szombathelyen született. A hoki alapjait Győrben sajátította el, 15 évesen mutatkozott be itt az ificsapatban. A 2019-20-as idényben Svédországban hokizott. A 2021-22-es szezont már Debrecenben töltötte, 19 meccsen jutott szóhoz a felnőttek között. Átütő sikert hozott számára a juniorbajnokság, Samu meg sem állt 20 gólig, ezzel nagy szerepet játszott abban, hogy a mieink megszerezték a 3. helyet. Játszott a Divízió 1/A csoportos junior világbajnokságon, ezt megelőzően rendszeresen kapott meghívásokat az MJSZ által szervezett válogatott összetartásokra, tréningekre. 195 centi magas, remek fizikumú játékos.
Sándor Bence, 19 éves, védő

A most érettségiző, 19 éves jégkorongozó Gyergyószentmiklósról, 13 évesen érkezett Debrecenbe. Játszott a DHK korosztályos csapataiban és már korán kitűnt csapattársai közül szorgalmával és a jégkorong iránti elkötelezettségével. A 2021-22-es idényben 12 góllal vette ki a részét a juniorok meneteléséből, ami a dobogó harmadik fokán fejeződött be. A felnőttek között hét meccset játszott, egy gólpasszal járult hozzá a csapat jó teljesítményéhez.


















